Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
326.97
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Feloldották az útzárat az 55-ös úton Bajánál

Ismét zavartalanul haladhat a forgalom Baja és Csávoly között az 55-ös főúton, ahol korábban egy baleset miatt rendeltek el forgalomkorlátozást - közölte a rendőrség pénteken délelőtt a honlapján.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint tisztázatlan körülmények között ütközött össze egy traktor és egy személygépkocsi. A helyszínelés befejeződött, a rendőrök feloldották az útlezárást.

A rendőrségi közlemény szerint a balesetben többen megsérültek.

A megyei hírportál, a baon.hu azt írta: a traktor Csávoly felé ment, le akart fordulni az útról balra, ezért fékezett, meg is állt, amikor hátulról nekiment a személyautó. Az autó többször megpördült, majd az árokba borult.

A személyautóban négyen utaztak, mindannyian megsérültek. A mentők kórházba vitték őket - tették hozzá.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×