Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Van, ami ellen James Bond is kevés

James Bondot, a brit titkosszolgálat ügynökét eddig még senkinek sem sikerült legyűrnie, de az indiai bürokrácia rajta is kifogott.

A The Daily Telegraph online beszámolója szerint az egyelőre cím nélküli 23. Bond-kaland indiai felvételei elé áthághatatlan akadályok tornyosultak. A stáb hét egymást követő napon akarta felvenni a produkció vonatos akciójeleneteit, ám az indiai vasút helyi illetékeseivel nem sikerült dűlőre jutniuk.

A Vasúti Minisztérium megerősítette, hogy a jeleneteket még augusztusban akarta rögzíteni a Bond-stáb, és a produkció az engedélyekről tárgyalásokat folyatatott az illetékesekkel.

Mint kiderült: a forgatókönyv szerint a 007-es szuperkémet alakító Daniel Craignek az ügyeletes gonosszal egy vonat tetején kell megküzdenie, egy másik akciójelenet pedig egy vasúti alagútban zajlik.

Az indiai hivatalnokok végül biztonsági és országimázs-szempontok alapján utasították el a produkcióval való megállapodást. Arra hivatkoztak, hogy a naponta 30 millió embert szállító indiai vasút működésében nem okozhat fennakadást a forgatás, a kaszkadőrjelenetek biztonságát sem tudnák garantálni, és különben sincs szükségük arra, hogy a világ megint a vonat tetején utazó indiaiakat lássa, holott az ország sokat tesz azért, hogy végre megszabaduljon ettől a képtől.

A Telegraph úgy értesült, hogy a filmesek kénytelenek voltak új helyszínt keresni, és a hírek szerint Dél-Afrikában, Fokváros közelében fogják felvenni a tervezett akciójeleneteket.

Az új Bond-filmet, amely jövőre kerülhet a mozikba, Sam Mendes rendezi, a szereposztásban pedig többek között Ralph Fiennes, Javier Bardem és az M-ként visszatérő Judi Dench csatlakozik Craighez.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×