Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Újabb gyilkosságra készült a rendőr, de pánikba esett

Felesége családjának több tagját is meg akarta ölni a brit Metropolitan Police munkatársa - vélik az ügyében nyomozó szakértők. A rendőr előbb nejével, majd az anyósával végzett, de pánikba esett, így nem tudta véghez vinni, amit eltervezett.

Nem csupán feleségét és anyósát, hanem nejének több másik családtagját is meg akarta ölni Garry Weddell - állítják az ügyében nyomozó rendőrök.

A londoni Metropolitan Police felügyelője, a 47 éves Weddell tavaly januárban végzett párjával, Sandrával, a gyilkosságot pedig igyekezett úgy beállítani, hogy öngyilkosságnak tűnjön. Kollégáinak azt mondta, hogy nejének holttestére a garázsban bukkant rá, a nyaka körül egy gumikötéllel, a nyomozók azonban zúzódásokat találtak a nő jobb csuklóján, ami arra utal, hogy dulakodott valakivel.

A férfit hónapokkal később vádolták meg felesége megölésével, aztán óvadék ellenében elengedték. Volt tehát ideje, hogy kitervelje, hogyan végez majd anyósával is.

A felügyelő idén januárban szánta el magát, lesben állt néhai felesége anyja, Traute Maxfield házánál, és amikor az hazaért, lelőtte, majd beült egy sörözőbe. Miközben iszogatott, az épület fölött elrepült egy rendőrségi helikopter, így Garry Weddel azt gondolhatta, hogy már kiderült, mit tett.

A férfi valószínűleg pánikba esett, ezért az egyik hertfordshire-i lövészklubhoz hajtott - ahol korábban már elrejtett egy pisztolyt és néhány lőszert - és végzett magával. Az ügyet vizsgáló nyomozók szerint ez mentette meg felesége családjának több tagját.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×