Infostart.hu
eur:
366.85
usd:
314.72
bux:
132633.84
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti
Gyurcsány Ferenc elmondta, szerinte mi izgatja a választókat

Gyurcsány Ferenc elmondta, szerinte mi izgatja a választókat

Kész és végleges a Demokratikus Koalíció választási listája – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt elnöke. Gyurcsány Ferenc szerint jelenleg szoft diktatúra van az országban.

Nem a különböző pártok miniszterelnök-jelöltjeivel, hanem Orbán Viktor kormányfővel kellene vitázni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gyurcsány Ferenc.

„Vitatkozni a hivatalban lévő miniszterelnökkel kellene, de menekül előle. Gyáva fickó, úgy látom, és elszokott attól, hogy egy vitában meg kellene védenie a gondolatait. Annak van értelme, fontos dolog, és

lenne mivel elszámoltatni, mivel cudarul kormányozza az országot”

- fejtette ki.

A Demokratikus Koalíció elnöke azt kétélű fegyvernek tartja, hogy a kormányfőt kihívó ellenzéki politikusok vitatkozzanak.

„Bár lehet látni bizonyos különbségeket, de elviszi a figyelmet a fő csatáról.

Nekünk Orbán Viktort kell legyőznünk elsősorban, a küzdelmünk nem az MSZP-vel vagy az LMP-vel szemben szól, pedig egy ilyen vita ezt a látszatot keltené” - emelte ki.

A volt kormányfő szerint az embereknek azt kell elmondani sokszor, hogy ne alkudjanak meg a diktatúrával.

„Ha valaki a hatalom kizárólagos megszerzésére törekszik a médiától az igazságszolgáltatásig, azt diktatúrának hívják, ahhoz nem kell minden politikai ellenfelet becsukni a börtönbe. Lehetne ebből egy normális európai ország” - fejtette ki.

Gyurcsány Ferenc szerint a választókat kevésbé izgatja a kampányban az élet hétköznapi része, mint a jelenlegi hatalom nagy rendszerhazugságai. Ilyennek nevezte például a határon túliak szavazati jogát. Hangsúlyozta, hogy a választási rendszert tisztességtelennek tartja.

Beszélt arról is, hogy nem érdekli a „gyurcsányozás”, dolgozni akar. Az úgynevezett „sorostervezést” tartja hangulatkeltésnek, az általuk felvetett téma, az ukrán nyugdíjak ügye szerinte nem az.

Gyurcsány Ferenc közölte azt is: a választást kell megnyerni, nem az aláírásgyűjtést. A jelöltállításhoz az aláírásgyűjtést megkönnyíti az együttműködés az MSZP-vel – tette hozzá.

A Demokratikus Koalíció országos listája kész és fix

– mondta a pártelnök, aki szerint a közvetlen politikai relevanciája a névsor első 30 helyének van. A többi helynek az az értelme, hogy ha valaki kiesik a parlamentből, akkor kik közül lehet válogatni.

„Két világgal kötöttünk érdemi politikai megállapodást. A Szolidaritás Mozgalom vezetője befutó helyen van a listán, míg a Szakszervezeti Szövetség elnöksége jelölte Nemes Gábort, aki egyéniben is indul Budapesten, és a listán is szerepel” - közölte.

Címlapról ajánljuk
„Lesz egy fontos alapelv” – részleteket árult el az ügynökakták feloldásáról a levéltár főigazgatója

„Lesz egy fontos alapelv” – részleteket árult el az ügynökakták feloldásáról a levéltár főigazgatója

Cseh Gergő Bendegúz az InfoRádióban elmondta, mi volt az egyik fő kikötés, amely elhangzott a Magyar Péterrel való egyeztetésen. A történész-levéltáros egyebek mellett beszélt arról, hogy kik jogosultak az akták megtekintésére, még hányan élhetnek az egykori ügynökök közül, továbbá arra is kitért, milyen feladataik lesznek még az októberre tervezett nyilvánosságra hozatalig.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
A semmiből jöhet a békemegállapodás, maximumra pörögnek az ukrán különleges műveletek - Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

A semmiből jöhet a békemegállapodás, maximumra pörögnek az ukrán különleges műveletek - Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökök telefonon egyeztettek egy potenciális tűzszünetről a Győzelem Napján, azaz május 9-én. Trump szerint az sem kizárt, hogy tartós fegyvernyugvás álljon be Moszkva és Kijev között. Ukrán jelentések szerint merényletet kíséreltek meg Azatbek Omurbekov vezérőrnagy, a hírhedt "Bucsai mészáros" ellen, de a különleges alakulatok máshol is ténykednek: informátorokat menekítettek Zaporizzsja megszállt részéről, helikoptereket robbantottak fel mélyen a frontvonal mögött. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×