Infostart.hu
eur:
353.29
usd:
305.08
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Nyitókép: Unsplash.com

Már Budapestet ostromolja a vihar

Szinte a teljes Tiszántúlon, valamint az ország középső és nyugati járásaiban másodfokú a riasztás hevesebb zivatarok veszélye miatt.

Hétfő éjfélig hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyék kivételével az egész országban.

Az előrejelzés szerint hétfőn több helyen, több hullámban kell számítani zivatarokra az országban, ezek környezetében helyenként felhőszakadás, viharos széllökés, és jégeső előfordulhat. Az érkező hidegfront mentén a Dunántúl keleti felén és a középső megyékben, illetve annak előterében a keleti, délkeleti országrészben heves zivatarok kialakulására is kedvezőek a feltételek. A késő délutáni, esti óráktól északnyugat felől megkezdődik a légkör stabilizálódása, éjszaka egyre inkább az ország délkeleti felére szorulnak vissza a - már várhatóan nem heves - zivatarok, és számuk is csökken.

Kedden napközben főként a Dunától keletre alakulhat ki ismét nagyobb számban zivatar, az erősebb gócokat jégeső, erős, viharos széllökések kísérhetik, sőt, elsősorban az északkeleti negyedben felhőszakadás társulhat hozzájuk. Késő délutántól, estétől a zivatarok száma várhatóan jelentősen csökken.

Szinte a teljes Tiszántúlon, valamint az ország középső és nyugati járásaiban van másodfokú riasztás hevesebb zivatarok veszélye miatt - derül ki a HungaroMet Zrt. hétfő délutáni tájékoztatójából.

A veszélyjelzés szerint a riasztással érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is. A másodfokú riasztás érinti - egyes északkelet-magyarországi járások kivételével - a teljes Tiszántúlt, több északi járást, a Duna-Tisza közének déli részét, a Velencei-tó környékét, és több dunántúli járást.

Hétfő éjfélig hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyék kivételével az egész országban.

Az előrejelzés szerint hétfőn több helyen, több hullámban kell számítani zivatarokra az országban, ezek környezetében helyenként felhőszakadás, viharos széllökés, és jégeső előfordulhat. Az érkező hidegfront mentén a Dunántúl keleti felén és a középső megyékben, illetve annak előterében a keleti, délkeleti országrészben heves zivatarok kialakulására is kedvezőek a feltételek. A késő délutáni, esti óráktól északnyugat felől megkezdődik a légkör stabilizálódása, éjszaka egyre inkább az ország délkeleti felére szorulnak vissza a - már várhatóan nem heves - zivatarok, és számuk is csökken.

Kedden napközben főként a Dunától keletre alakulhat ki ismét nagyobb számban zivatar, az erősebb gócokat jégeső, erős, viharos széllökések kísérhetik, sőt, elsősorban az északkeleti negyedben felhőszakadás társulhat hozzájuk. Késő délutántól, estétől a zivatarok száma várhatóan jelentősen csökken.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: javasolják, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében. A ház környékéről minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat - kerti bútort, szerszámot, kisebb cserepes növényt - javasolt védett helyre vinni.

Továbbá, ha villámlik, érdemes számolni, hogy mennyi idő telik el a villámlás és a dörgés között és ha ez kevesebb, mint 10 másodperc, akkor a vihar nagyon közel van, ilyenkor keressünk menedéket egy épületben.

Ne tartózkodjunk vízben, otthon is kerüljük a vizesblokkok használatát. Kerüljük a kilátókat, villanyoszlopokat, ne álljunk fa alá és ne használjunk esernyőt - javasolta. Hozzátette: akit erdőben ér a villámlás, keressen egy olyan helyet, ahol legalább 4-5 méterre van a fák törzsétől.

Azt kérik, lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjen mindenki. Aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón - mondta.

Címlapról ajánljuk
Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×