Infostart.hu
eur:
363.64
usd:
323.63
bux:
144952.11
2026. október 16. péntek Gál
Tehervonat közlekedik a Győr-Gönyű országos közforgalmú kikötőnél 2017. október 18-án. Átadták a nyolcmilliárd forint állami támogatásból megvalósult kikötőt, amely a nyugat-dunántúli régió legnagyobb intermodális központja.
Nyitókép: Krizsán Csaba

Nagy a gond a Dunán, és nincs is gyors megoldása

Csupán a part melletti szűk sávon tudnak bemenni a teherhajók. Az áldatlan helyzetet a kisvizes időszak tette látványossá a Dunán.

A tizenegy hektáros Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő elérhető közútról és vasútról is, hisz ez a nyugat-dunántúli régió legnagyobb intermodális (közúti, vasúti, vízi) logisztikai központja. Van azonban egy probléma. A hajók közvetlenül a part mellett be tudnak ugyan jönni a kikötőbe, de miután kirakodtak,

ahelyett, hogy megfordulnának, másfél kilométert kell tolatniuk, hogy visszajussanak a Dunára

– mondta a Győr-Gönyű Kikötő Zrt. vezérigazgatója a Telexnek.

Az áldatlan állapot nem új keletű, most az alacsony dunai vízállás miatt lett még látványosabb. Pintér Ákos szerint a kikötőnél a medret utoljára 2005-ben kotorták meg, akkor 150 méter szélessé vált ott a hajózható rész, így könnyen meg tudtak fordulni a vízi járművek. Ezután azonban a torkolat előtt akkor még kiszélesedő Mosoni-Duna újra lerakta itt a hordalékát, ez a rész folyamatosan töltődött, majd mostanra már csak egy kisebb sávban hajózható.

Mint olvasható, a Mosoni-Duna és a Duna torkolatánál fekvő közforgalmú kikötőt 2022 nyarára alakították át medencéssé. Ez azt jelentette, hogy a Mosoni-Duna Győr felőli részét elzárták, a 28,5 milliárd forintból megépülő torkolati műtárgyra terelték a vizet, így a kikötőbe csak a Duna felől lehet behajózni. Ez a megoldás megtartja a folyót Győrnek, a Mosoni nem tud gyorsan elfolyni a mélyebben lévő Duna-mederbe.

A torkolati mű tavalyi megépítése új helyzetet teremtett, de abba a projektbe nem sikerült „benyomni” a kotrást. Másik forrást kellene szerezni erre a munkára, ám egyelőre nem látszik, miből lesz pénz az iszapmentesítésre. Pintér Ákos szerint olyan

előfordult már, hogy egy teherhajó nagyobb terhelésnél, ezáltal nagyobb merülési mélységgel már nem tudott bemenni a kikötőbe.

Ez azt jelenti, hogy korlátozottan érhető el a létesítmény, de összességében a kikötő part menti szakasza a Dunával összhangban van. Vagyis ha ott tudnak közlekedni a hajók, akkor azokat a kikötő partjának szélén ide is be tudják kormányozni – írja egyebek mellett a híroldal.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Hol lehet pénzt keresni 2027-ben? A profik elárulják, mire figyelnek most

Hol lehet pénzt keresni 2027-ben? A profik elárulják, mire figyelnek most

Hol vannak még olyan befektetési lehetőségek, amiket nem fedezett fel teljesen a piac? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en erre is keressük a választ. Pletser Tamás, az OTP Alapkezelő senior portfóliómenedzsere és Molnár Péter, az Erste Investment nyersanyagpiaci specialistája mutatja meg, milyen lehetőségeket teremthetnek az energiapiacot felforgató folyamatok, és mik azok az energetikai és nyersanyagpiaci befektetések, amikben még komoly potenciál lehet. A konferencián Magyarország vezető befektetési szakemberei és ismert milliárdos üzletemberek is konkrét ötleteket hoznak, a részvényektől és állampapíroktól az energián és nyersanyagokon át egészen a bitcoinig és az ingatlanig. A konferencián van lehetőség az ingyenes részvételre, a program itt érhető el, a regisztráció pedig itt. Portfolio Signature előfizetők díjmentesen vehetnek részt az eseményen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×