Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a Magyar Világ 1938-1940 című kiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2019. december 6-án. Magyarország második világháború előtti utolsó békeéveinek társadalmát, eseményeit, gondolkodását mutatja be a Kodolányi János Egyetem és a Magyarságkutató Intézet 2020. március 15-ig látogatható tárlata.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Járványellenes nemzeti programot jelentett be Kásler Miklós

A program az újabb járvány és a mutánsok terjedésének megelőzését, valamint a várható kezelést is szolgálja.

Az öt nemzeti egészségügyi program mellé célszerű egy hatodik, járványellenes programot is kidolgozni - mondta az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című videósorozat új részében.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösségi oldalán megjelent videóinterjúban Kásler Miklós hangsúlyozta: a koronavírus-járvány miatt döntöttek arról, hogy a jelenlegi öt nemzeti program mellé egy hatodikat is kidolgoznak.

Emlékeztetett: a magyarok egészségi állapotának javítása érdekében

készítették el 2018-ban a daganatos, a keringési, a mentálhigiénés, a gyerekgyógyászati és a mozgásszervi betegségek nemzeti programját,

amelyek a megelőzéstől a rehabilitációig tartanak.

Kásler Miklós kiemelte: a krónikus betegségek rendkívüli módon megnövelik a koronavírusos halálozás kockázatát. Példaként említette, hogy a magasvérnyomás-betegség elsősorban az időseknél, a cukorbetegség a néhány évtizeddel fiatalabb korosztályban jelent veszélyt, de ugyanígy a daganatos megbetegedések, az immunhiányos állapotok, az elhízás is kockázati tényezők. A nemzeti programok segítségével ha évek múlva lesz egy hasonló járvány, akkor a társbetegségek szerepe jelentősen csökkenni fog - vélekedett.

A miniszter kiemelte a készülő járványellenes program kutatási részét, amely azért jelentős, mert a koronavírusról és annak mutációiról még mindig keveset tudni. Hozzátette: a program az újabb járvány és a mutánsok terjedésének megelőzését, valamint a várható kezelést is szolgálja.

A tárcavezető a poszt-Covid eljárási rend kialakításáról elmondta: a fertőzés természetének megismerésében odáig jutott a szakma, hogy az nem a tüdő megbetegedése, hanem a legkisebb erek belső rétegeinek gyulladása trombózisképződéssel, és ez a magyarázata annak, hogy sok szerv károsodik. Ezeknek a következménye, hogy panaszok maradnak hátra a gyógyult embereknél, például fejfájás, ízületi, mozgásszervi problémák, amiket kezelni kell.

Három héttel ezelőtt kezdeményezésére két intézet és a szakmai kollégiumok összeállították az úgynevezett poszt-Covid, azaz a fertőzés utáni panaszok kezelési eljárási rendjét. Tervszerűen és dinamikusan halad ennek a tevékenységnek is a felépítése - tette hozzá.

A miniszter megfogalmazása szerint

az egészségügy hősiesen helytáll,

és külön hangsúlyozta a mentősök munkáját, akik állandó készenlétben vannak, és hiánytalanul látják el feladatukat. Köszönetet mondott ezért a munkáért, és közölte: a mentőállomások, a gépkocsipark és a helikopteres mentés fejlesztése napirenden van, hasonlóan a fizetések korrekciójához.

Kásler Miklós a videóban impozánsnak nevezte a magyar oltási eredményeket, és örömét fejezte ki, hogy a regisztrálók száma folyamatosan nő. Figyelmeztetett: a tömeges oltások időszakában még mindig fegyelmezetten be kell tartani a járványügyi előírásokat.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×