Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Facebook/Varga Judit

Varga Judit: Nagyon nagy a baj

Az átláthatóságot és a jogállamot kell számon kérni a techóriásokon, amelyek egy jelenleg ellenőrizhetetlen "pszeudojogrendszert" igyekeznek kiépíteni - mondta az igazságügyi miniszter a XXI. Század Intézet Facebook-oldalán kedden közvetített beszélgetésen.

Varga Judit úgy fogalmazott, "ha nem tudjuk mi uralni a techóriások cselekedeteit, akkor ők fogják uralni a mi életünket". "Valójában minket belekényszerítenek egy buborékba", a kérdés pedig az, hogy az "orrunknál fogva vezetett emberekké válunk-e, akik már egy mosógépet se tudnak megvenni anélkül, hogy a techóriás ne mondaná meg, hogy melyik a jó" - fejtette ki a miniszter.

Hangsúlyozta, a techóriások úgy hivatkoznak közösségi elveikre, hogy azokról nem lehet tudni, miként fogadták el és "kényszerítették" a fogyasztókra, továbbá azok megfeleltethetőek-e a jogállami elveknek.

"Nagyon nagy a baj" - jelentette ki a tárcavezető, aki szerint

erre a józan ész az egyetlen válasz, vagyis nem szabad mindent elhinni, ami az online térben történik, és ki kell tudni tekinteni a valóságba.

Varga Judit beszélt arról is: konzervatív beállítottságúként nem érzett késztetést arra, hogy a közösségi platformokon minden nap megszólaljon, de a liberális és baloldali ellenfelei olyan aktívan használják ezeket a felületeket, hogy nem akar lemaradni.

A techóriások mindenkit hozzászoktatnak "ehhez a szerhez", hogy aztán rajta keresztül tudják befolyásolni társadalmak véleményét - tette hozzá.

Az igazságügyi miniszter szerint aggasztó, hogy a Facebook milyen módon próbálja csökkenteni a politikai tartalmat a felületein, és kíváncsi - tette hozzá -, hogyan biztosítják majd ezalatt az egyenlő elbánást és a kettős mérce kizárását.

Kiemelte, Magyarország megvárja a készülő uniós szabályozást és utána dolgozza ki a terület nemzeti szabályait. Varga Judit úgy vélekedett, jó az az irány, amelyet az Európai Bizottság képvisel az általános jogállamisági garanciákról, jogorvoslati eljárásokról és a joghatóság létrehozásáról.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Brüsszel szorosabbra húzná az uniós pénzcsap kezelését, a kontinens fele fellázadt

Brüsszel szorosabbra húzná az uniós pénzcsap kezelését, a kontinens fele fellázadt

Az Európai Bizottság a 2028–2034-es uniós költségvetésben alapjaiban alakítaná át a kohéziós politikát: a több mint 500 fejlesztési program helyét 27 nemzeti és regionális partnerségi terv venné át. Raffaele Fitto, a Bizottság kohézióért felelős ügyvezető alelnöke szerint a nagyobb rugalmasság a versenyképességet szolgálja, hiszen a kohéziós beruházások több mint 58 százaléka, mintegy 220 milliárd euró már most is erre irányul. Az Európai Régiók és Városok Hetén felszólaló szlovén, litván, korzikai és lombardiai vezetők viszont attól tartanak, hogy a döntések a nemzeti kormányokhoz és Brüsszelhez kerülnek, pedig a helyi szereplők ismerik legjobban térségük gondjait. Lombardia legalább egymilliárd eurót veszíthet az új rendszerben, Litvánia pedig a háború és a népességfogyás miatt kiszámítható, hosszú távú forrásokat sürget. A vita tétje így nem csupán a pénz nagysága, hanem az is, hogy ki dönthet arról, milyen fejlesztés kell egy borsodi vagy balti zsákfaluban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×