Infostart.hu
eur:
382.77
usd:
328.34
bux:
0
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Unsplash.com

A kék fény miatt adtak ki riasztást

A kék fényt kibocsátó eszközök használatának negatív egészségügyi hatásaira figyelmeztet a Magyar Alvás Szövetség. A szervezet elnöke az InfoRádiónak azt mondta, a televízió és a különböző okoseszközök által kibocsátott mesterséges fény lassítja az alvási ciklust irányító hormon termelését.

Minden a televízióval kezdődött az 50-es években, majd folytatódott a legutóbbi időkben az okostelefonokkal, tabletekkel és a számítógépekkel, amelyek alkalmazása mind befolyással bírnak az életmódunkra, így az életritmusunkat és a mindennapi tevékenységünkre, benne az alvásra is – fogalmazott G. Németh György.

Az eszközök használatának mellőzése, főként az esti órákban azért is igényel komolyabb megfontolást – amellett, hogy az emberi agyat sem lehet így ráhangolni az elalvásra –, mert olyan speciális, kék fényt bocsátanak ki, amelyek az alvást kifejezetten gátolják, miután lassítják a melatonin, vagyis az alvási ciklust irányító hormon termelését – magyarázta a szakember.

A problémára szolgáló „recept” egy úgynevezett „sárgásító” védőszűrő, amely a legtöbb készülékén beállítható, sőt, vannak olyan okoskészülékek, amelyek már önmagában automatikusan ezt elvégzik. G. Németh György arra is kitért, hogy a legfőbb gondot a kézbe eső eszközök jelentik, szemben a televíziókkal, amelyek legalább nem mellőzik a sárga fényt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: akinek ereje van, az cselekszik, akinek nincs, az beszél

Orbán Viktor péntek reggel: akinek ereje van, az cselekszik, akinek nincs, az beszél

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a háború lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Drónok veszélyeztették Zelenszkij életét, Ukrajna egyik legnagyobb városa ellen készül orosz offenzíva – Háborús híreink pénteken

Drónok veszélyeztették Zelenszkij életét, Ukrajna egyik legnagyobb városa ellen készül orosz offenzíva – Háborús híreink pénteken

Egy ír hadihajó több drónt észlelt Volodimir Zelenszkij repülőgépének útvonala közelében, az ukrán elnök Dublinba érkezésekor. A drónok pontosan akkor és ott repülhettek el, ahol az ukrán elnök útvonala az eredeti tervek szerint vezetett volna. Oroszország nagyobb offenzívára készül, azzal a céllal, hogy elfoglalják Odesszát és Mikolaivet, elvágják Ukrajnát a Fekete-tengertől – írta meg két orosz katonai elemzőre hivatkozva az orosz MK.ru. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×