Infostart.hu
eur:
362.03
usd:
316.3
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Nyitókép: Pexels

Almási Kitti: családi drámákat is hozott a járványhelyzet

Bár az emberek nem beszélnek róla, sokan most döbbentek rá, hogy nem szeretnek sok időt tölteni a párjukkal, sőt a gyermekeikkel sem – mondta egy konferencián Almási Kitti pszichológus, aki nagyon erős feszültségeket is tapasztalt a családokban.

A járványhelyzetben az egyik stresszforrás a stigmatizáció volt azok esetében, akik karanténba kerültek – mondta a Reboot Hungary online konferenciáján Almási Kitti pszichológus.

„Nagyon érdekes, ahogyan bizonyos lakóközösségekben kifejezetten stigmatizált állapotba kerültek. Tehát ők lettek azok, akiket »messziről kerülni kell«. Ráadásul miután meggyógyultak, és lekerült a figyelmeztető cédula,

ugyanúgy maradtak azok, akik »leprásnak« érezték magukat,

hogy az ő szavukat használjam – fogalmazott a szakember. – Volt olyan közülük, aki megjelentetett a közösségi oldalán egy olyan felhívást, hogy »egyébként vérplazma szempontjából, mi próbálunk épp segíteni másoknak, mert már ebben a fázisban vagyunk, tehát, ha valakitől, pont tőlünk nem kell félni«.”

A járványhelyzet megmutatta az emberek és a munkáltatók rugalmasságát, de a pánikgombot is – fogalmazott a pszichológus. „Majdnem olyan, családi és ismeretségi körben kialakuló feszültségeket láttam, mint a választások idején. Tehát, hogy »te melyik körbe tartozol, bocsánat, a betojósba, vagy a nem betojósba?« Maszk, fertőtlenítés és minden vonatkozásban, »kell ez, vagy ez egy bohóckodás?« Az emberek nagyon eltérően reagáltak erre. Sajnos azért, mert nem volt egyértelmű a kommunikáció és az előny sem teljesen átlátható” – magyarázta.

Az emberek egy része eleve bezárkózó típus, ők a komfortzónájukba kerültek, számukra még nehezebb lesz a visszatérés – tette hozzá Almási Kitti. „Ami ebben önismereti tanulság lehet, hogy sok ember hiszi magáról, hogy extrovertált (nyitott a világ felé), ugyanakkor az elmúlt időszak kihozta, hogy valójában nem az. Borzasztóan nehéz lesz számukra a visszatérés. Tulajdonképpen

olyan ez, mint egy szociális–fóbiás állapot, amikor az ember már fél attól, hogy megjelenjen, beszélgessen másokkal,

mert sokkal könnyebb volt számukra, amíg békén hagyták őket – fogalmazott a szakember. – Ez szerintem még egy hozadéka lesz ennek az időszaknak, hogy vannak, akik arra jöhettek rá, nem annyira szeretnek társas közegben lenni.”

Az emberek egy része élvezi, hogy többet lehet otthon a szeretteivel, mások szenvednek például az anyagi helyzetük, a bezártság, vagy a gyermek oktatása miatt – mondta a pszichológus. „Nem szoktak róla beszélni, különösen közösségi oldalakon nem, hogy mi van akkor, ha épp arra jöttem rá, nem szívesen vagyok együtt a párommal, a gyerekeimmel? Ezek tipikusan azok a kategóriák, amit legfeljebb egy pszichoterápiában vállal föl valaki, de ott is csak halkan mondja ki – jegyezte meg Almási Kitti. – Ritkán merik az emberek ezeket kiposztolni, és ha meg is teszik, legfeljebb vicces formában. Voltak ezekre példák, miszerint »valószínűleg az otthon tanuló anyukák fogják feltalálni az ellenszert«, mert ők a legérdekeltebbek. Egyéni szinten viszont

óriási traumát okozott rengeteg embernél, hogy rájött arra, a legszűkebb környezete nem olyan, akikkel szívesen tölt el ennyire sok időt.”

A pszichológus szerint a feszültséget a társadalomban, családokban, baráti körökben leginkább az okozza, hogy azt várjuk el: a másik is reagáljon úgy, ahogyan mi, ha szenvedünk, a többiek ne legyenek boldogok.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×