eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Az első szellemvonatos heteket még kibírja a MÁV - de meddig?

Mintegy 80 százalékkal esett vissza az utasszám a MÁV belföldi járatain a tavalyi év ezen időszakához képest - mondta a csoport vezérigazgatója az InfoRádiónak. 

Körülbelül 70 millió forint értékben váltott vissza vonatjegyeket kezelési költség nélkül a MÁV Csoport a koronavírus jelentette veszélyhelyzet miatt az elmúlt hetekben - közölte Homolya Róbert. A nemzetközi vasúti utasforgalom is szinte teljesen szünetel, csak Ausztria felé közlekedik néhány vonat naponta. A belföldi utasforgalom pedig 80 százalékkal csökkent, ez nagy hatással van a jegyárbevételekre.

Ugyanakkor a vállalat likviditása biztosított az állami megrendelések miatt

– tette hozzá a MÁV csoport vezérigazgatója.

"A vasúti személy- és áruszállításra továbbra is szükség van, tehát az a megrendelés, amit az államtól kapunk közszolgáltatási oldalon, az ugyanúgy fontos ahhoz, hogy az üzleti tervünket tudjuk tartani, és a 38 ezer munkavállalónknak tudjunk fizetést adni. Március 30 óta tanszüneti menetrend van, ez az idénre tervezett kibocsátásunkban 4-5 százalékos visszaesés, a megrendelés biztosított. Nagyjából ugyanannyi vonat közlekedik, mint tavaly ilyenkor. Mivel a helyzet még csak egy hónapja tart, tudjuk kezelni, de minden függ attól, hogy mennyire húzódik el. Ha az utasszámcsökkenés hosszabb trend lesz, új üzleti tervre lesz szükség, és a magyar kormány segítségéért fogunk folyamodni."

Homolya Róbert arra is felhívta a figyelmet, hogy ha le is jár az utas kedvezményekre jogosító igazolványa, a veszélyhelyzetben ugyanúgy jogosult a kedvezményre, vásárolhat kedvezményes menetjegyeket.

A MÁV Csoport vezérigazgatója kérte, hogy

a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében jegy- és bérletvásárláskor az utasok részesítsék előnyben a MÁV applikáció használatát és az e-vonatjegy váltását.

"A jegyértékesítés most a fedélzeti jegyértékesítés javára billent el, amely járványügyi szempontból sokkal kitettebb helyzetet eredményez, több a kontakt. De ezt kerüljük el!"

Azokon a helyeken, egyes jegypénztárakban, ahol nem tudták biztosítani a dolgozóknak a fizikai védelmet, az üvegfalat nem tudtak felállítani, ott felfüggesztették a jegyek értékesítését.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×