Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Az egykori Szőke Tisza gőzös személyhajó a szeged-tápéi kikötőben 2019. október 27-én. A folyó rendkívül alacsony vízállása lehetővé tette, hogy a Ma-Hard Vízépítő Kft. szakemberei hozzákezdjenek a Ganz Danubius Hajógyár újpesti üzemében 1917-ben épült, 2012-ben elsüllyedt hajó kiemeléséhez. A Hajózásért Alapítvány közleménye szerint a cél az, hogy a hajót a lehetőségekhez képest egyben emeljék ki, és ne legyen szükség a hajótest szétvágására.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Drámai felvételek a Szegednél elsüllyedt, kiemelésre váró híres magyar hajóról

Az utolsó fázishoz érkezhet a Szőke Tisza kiemelése. A megmentésére létrehozott alapítvány által megbízott cég ígérete szerint egyben ki tudja emelni a hajótestet.

A legnagyobb magyar gőzhajó, az I. világháború idején vízre bocsátott, eredetileg IV. Károly nevét viselő Szőke Tisza II. a 2000-es évek elején került a Szeged melletti tápéi öbölte, ahol 2012-ben elsüllyedt. A járművet elkezdték feldarabolni, de végül leálltak a munkálatokkal.

Október elején mentőakcióba kezdett a Hajózásért Alapítvány, amelyet kifejezetten a Szőke Tisza megmentésére hozott létre Varga Mihály, a KÉSZ Csoport alapítója, valamint Portás Csaba, az ügyért évek óta elkötelezett hajózási szakember. A legnagyobb magyar folyami gőzhajó 2017 decemberében került a Hajózásért Alapítvány tulajdonába. Ők bízták meg a MA-HARD Vízépítő Kft.-t, hogy amint megfelelőnek találja a körülményeket, tegyen meg minden szükséges intézkedést a gőzös kiemelésére - írta a delmagyar.hu.

Galéria a hajóról 1938-tól 2019-ig:

Idén október 5-én a rendkívül alacsony vízállás lehetővé tette a munkálatok megkezdését. Azóta a roncsot felhozták a vízfelszínre és a parthoz közelebb vontatták. A hajó egyben úszik a Tisza vizén, a mentésben közreműködő szakemberek folyamatosan felügyelik, amíg a partra vontatáshoz szükséges engedélyek meg nem érkeznek.

A kiemelést a tervek szerint még tél előtt elvégzik, azután kezdik meg a kárfelmérést.

"A parton a kárfelmérés után derül ki, hogy mennyire súlyos a helyzet, a Szőke Tisza jövőjéről csak ezután érdemes komolyan gondolkodni" – mondta el a portálnak a MA-HARD Vízépítő Kft. ügyvezetője, a Hajózásért Alapítvány egyik kurátora. Ezt az alapítványt direkt a hajó megmentése miatt hozták létre, és már övék a gőzös. Heizler Tamás szavaiból az is kiderült, még nem lehet tudni, hogy egyben marad-e a hajótest, de mindent megtesznek ezért.

Címlapról ajánljuk
2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

Szlovákiában nagyszabású közlekedésbiztonsági fejlesztés indul: a tervek szerint az 213 fix telepítésű radar, 48 közlekedési kamera, valamint 18 szakaszsebesség-mérő rendszer jelenik meg az ország útjain, a bírságok pedig automatikusan érkeznek majd. A városok és községek saját radarokat és kamerákat használhatnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Magyarország autóipara is szenved a "német-betegségben"

Magyarország autóipara is szenved a "német-betegségben"

Európa és Magyarország autóipara tartós strukturális présbe került: az iparágat a kínai verseny gyors térnyerése, a versenyképességi erózió és több elhibázott iparpolitikai döntés egyszerre szorítja. A ritkaföldfémekre és chipekre épülő, túlnyomórészt Kínához kötődő inputfüggőség geopolitikai kilengéseknek teszi ki az ellátást; az időszakos enyhülések pedig nem oldják a rendszerszintű sérülékenységet. Az exportorientált, erősen importfüggő magyar autóipari termelés – amely főként összeszerelő tevékenységet jelent – ugyan közvetlenül kevésbé veszélyeztetik az Európában tapasztalt ellátási problémák, a negatív hatások idővel a hazai gazdaságba is beszivárognak - derül ki az OECD által frissen közzétett részletes iparági statisztikákból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×