INFORÁDIÓ 
2019. augusztus 19. hétfő
Huba

duna

tisza

árhullám

vízszint

emelkedés

országos vízügyi főigazgatóság

Budapest, 2018. január 10. A Duna fővárosi szakasza 463 centiméter körüli vízállásnál 2018. január 10-én. Az előtérben a Margit híd. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Durván megemelkedik csütörtökre a Duna vízszintje Budapestnél

Kisebb árhullám indult meg a folyón az elmúlt hétvégéi esőzések miatt.

Egy kéthetes, csapadékszegény időszakon vagyunk túl, aminek következtében úgynevezett kisvizes állapotok alakultak ki a Dunán, nemcsak a folyó hazai, hanem felsőbb szakaszain is – mondta Liptay Zoltán, az Országos Vízügyi Főigazgatóság munkatársa az InfoRádiónak.

Az elmúlt hétvégén azonban igen jelentős mennyiségű csapadék hullott, ami gyakorlatilag a Duna teljes vízgyűjtő-területét érintette, ennek következtében pedig

megindult egy kisebb árhullám a folyón.

Ez hétfő délután érte el a Duna hazai szakaszát, mintegy 200 centiméteres vízszintemelkedést okozva Nagybajcs térségében. A tetőzés szerdán Esztergomnál járt, Budapesthez pedig csütörtök kora hajnalra érkezett meg. A tetőző szintet 288 centiméteren várták a fővárosban, ami 3,5 méterrel elmarad az elsőfokú árvízvédelmi készültség szintjétől, tette hozzá a szakember.

A Tisza környékén hasonló időjárás volt tapasztalható az elmúlt hetekben, ott azonban jóval kisebb mértékű vízszintemelkedés valószínű, ami leginkább a duzzasztásmentes területeken fog jelentkezni, tette hozzá Liptay Zoltán.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Kapcsolódó hang

190731 BEL1 1410 Duna és Tisza vízállása - Liptay DZST
 


A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018