Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Megrázó adatok az egészségünkről

Idén is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja hetvennégy szakmai szervezet összefogásával.

A Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 elnevezésű programban a tavalyi év végéig eddig 1315 helyszínen több mint ötmillió vizsgálatot végeztek, 400 ezer látogatót fogadtak, a kitöltött kérdőívek száma pedig meghaladta a tízmilliót.

A legfrissebb szűrések eredménye jellemző képet mutat a magyar lakosság egészségi állapotáról, a magyarok átlagéletkora elmarad az európai uniós átlagtól.

  • Minden második ember szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésben hal meg.
  • Legalább hárommillió embernek magas a vérnyomása, egy millióan cukorbetegek, a lakosság 40 százaléka pedig túlsúlyos.
  • Az uniós átlaghoz képeset az emberek jóval többet dohányoznak és több alkoholt fogyasztanak, viszont sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, ugyanakkor a legtöbben mozgásszegény életmódot folytatnak.
  • Az összes halálozás 54 százalékát teszik ki a szív- és érrendszeri betegségek, míg 27 százalékban a daganatos betegségek felelnek a halálozásért.

A feldolgozott adatok azt mutatják, "a magyaroknak van még hová fejlődniük az egészségmegőrzés terén". A szűrőprogram elmúlt éveinek statisztikái tükrében kijelenthető, hogy a vizsgálatokon részt vevők mintegy fele a kiemelt kockázatú csoportba tartozik, és ha nem kezeltetik magukat, akkor néhány év múlva szívinfarktus, stroke fenyegetheti őket, nem beszélve a daganatos megbetegedésekről.

A szűrésen résztvevők átlagéletkora 40-41 év volt, 57 százaléka a nők, míg 43 százalékuk a férfiak köréből került ki. A legaktívabbak Budapesten és Pest megyében voltak a látogatók, amelyeket Veszprém, Heves, Fejér megye követett a sorban.

Kiderült,

a szív és érrendszeri szűrővizsgálatokat tekintve az emberek 9 százalékánál találtak eltérést.

A vércukorszint vizsgálata közel 8 százalékban mutatott kóros értékeket. Az emberek többsége tisztában van azzal, hogy a magas koleszterinszint komoly kockázati tényezőt jelent, mégsem tesznek semmilyen konkrét lépést a megelőzés érdekében, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a mért koleszterinérték 29-36 százalékban tért el a normál értéktől - olvasható a közleményben.

A nők és a férfiak körében közel egyforma volt a krónikus vesebetegség (2-3 százalék), a légúti betegség, allergia (24 százalék) előfordulási gyakorisága, míg laktózintolerancia a látogatók közel 10 százalékát érintette. Jelentős volt a szembetegség (16-17 százalék) és a hallásveszteség (8-9 százalék) mértéke.

A családi anamnézisben a magas vérnyomás előfordulása 65,3 százalék volt, a szívinfarktus 27 százalékban, a stroke 20 százalékban, daganatos megbetegedés közel 50 százalékban, anyagcsere-betegség pedig 40-44 százalékban került említésre.

A daganatos megbetegedések a lakosság 49,6 százalékát, az anyagcsere betegségek pedig 44,1 százalékot érintenek.

A kitöltött rizikófelmérési kérdőívből kiderült, hogy a szűrésen résztvevők 24 százaléka dohányzik, viszont a válaszok alapján kiderült az is, hogy a megkérdezettek valamivel több, mint 36 százaléka szeretné letenni a cigarettát.

Ismertté vált továbbá az is, hogy a résztvevők többségének napi életritmusában a sportnak egyáltalán nincs szerepe. Csupán 54 százalék az, aki naponta szakít időt a mozgásra, noha jól tudják, hogy a rendszeres testmozgás nagyon fontos mind a kardiovaszkuláris, mind a daganatos betegségek prevenciójában.

A közlemény megjegyzi, a program szakmai bizottságának véleménye szerint nagyon fontos, hogy az emberek szembesüljenek egészségi állapotukkal, és ha kell, változtassanak életmódjukon, hiszen köztudott, hogy az életmódra vonatkozó káros tényezők elkerülése mindenkinek a saját felelőssége.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×