eur:
395.16
usd:
366.34
bux:
65130.15
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kövér: Magyarország kösse össze hídként Kelet-Közép-Európát Latin-Amerikával

Magyarország kösse össze hídként Kelet-Közép-Európát Latin-Amerikával - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtök este a Parlamentben, amikor fogadta a második Magyarország - Latin-Amerika Fórum résztvevőit. A Házelnök szerint ezen szándék fontos eszköze a most zajló rendezvénysorozat.

Kövér László köszöntőjében kiemelte: az elmúlt években Magyarország, a magyar állam megújult, és ebben az Országgyűlésnek is meghatározó szerepe volt.

"Magyarország teljes megújításának céljával, több mint négy évtizednyi kommunizmussal és két évtizednyi posztkommunista demokratikus átmenettel a hátunk mögött, az országunk adottságaihoz és a nemzeti érdekekhez igazodó módon 2010-ben nekiláttunk új, szilárd alapok letételének" - fogalmazott a Házelnök, aki kitért az új alaptörvény 2011-es megalkotására, amely közjogi és értékrendi kerete az állam újjáépítésének.

Szólt arról, hogy átszervezték a közigazgatási rendszert, és új alapokra helyezték a gazdaságot is, hiszen Magyarország nem más pénzén, államkölcsönökből, hanem a magyarok értékteremtő munkájából akar és tud megállni a saját lábán.

Mint kifejtette: a megújulás jegyében Magyarország felismerte, hogy - a hagyományos partnerekkel ápolt jó kapcsolatok fenntartása mellett - a külkapcsolatokat diverzifikálni kell.

A 2015-ben meghirdetett Déli Nyitás politikája mentén olyan országok felé fordulunk, amelyek a világgazdasági válság időszakában is meg tudták őrizni politikai és társadalmi stabilitásukat, gazdaságuk pedig bővülni tudott - jelezte.

Rámutatott: Latin-Amerika államai az elmúlt néhány évtized alatt politikailag stabilizálódtak, gazdaságilag megerősödtek, egyenrangú partnerségre és külgazdasági kapcsolataik többirányú fejlesztésére törekednek.

Az elhatározott magyar szándékot világosan jelezték a Latin-Amerikában újranyitott külképviseletek, megnyitott magyar kereskedőházak, valamint a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram eredményei - sorolta Kövér László.

A csütörtökön kezdődött kétnapos Magyarország - Latin-Amerika Fórum három témára épül: az első panel a kormányközi kapcsolatokra fókuszál, a második, az üzleti fórum olyan ipari és gazdasági pontokat tárgyal majd, amelyben Magyarország segítségére lehet a latin-amerikai országoknak. A harmadik, az oktatási és tudományos panel a diákok és kutatók mobilizálását célozza.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 07:57
×
×
×
×