eur:
393.79
usd:
368.71
bux:
65937.57
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Több mint egymilliárd forint az Országos Atomenergia Hivatalnak

A kormány az idei költségvetéséből 1,25 milliárd forintot csoportosít át az Országos Atomenergia Hivatalnak - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból.

A tájékoztatás szerint a dologi kiadások összege 619,5 millió forint, a személyi juttatások értéke eléri a 453,6 millió forintot, míg a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó mértéke 123,2 millió forint, a beruházásokra pedig 60,1 millió forint jut.

Az összeg átcsoportosítása a központi költségvetésnek, a Miniszterelnökség rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék terhére történik.

Címlapról ajánljuk
Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.

Ennyire vegyes a kép Európában a gázai konfliktussal kapcsolatban

Az öreg kontinensnek közben már nem igazán osztanak lapokat, sokkal inkább a térségi szomszédoknak, illetve az Egyesült Államoknak - vélekedett az InfoRádióban Sayfo Omar (Migrációkutató Intézet). Jól látható szerinte, hogy a kormányok elsődleges célja, hogy a konfliktus ne terjedjen át az utcákra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Megint ütöttek egyet a forinton

Megint ütöttek egyet a forinton

Szerdán gyengült a dollár ez elmúlt napok jelentős erősödését követően, ez pedig a forintnak is segített: az euróval szemben a 393-as, a dollárral szemben pedig egészen a 368-as szintekig erősödött vissza a magyar fizetőeszköz. Ezt követően csütörtök reggel is tovább tudott erősödni a forint, egészen 392-ig jutott az euróval szemben, itt azonban elfogyott a lendület és már délelőtt 394 közelébe visszaütötték a magyar fizetőeszközt. Ami a gazdasági eseményeket illeti, csütörtökön az ÁKK kötvényaukciót tart, délután pedig az amerikai lakáspiacról újabb adatot közölnek, utóbbi a monetáris politikai kilátások szempontjából érdekes. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×