eur:
394.36
usd:
370.05
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Szigetvári Viktort választották az Együtt elnökének

Szigetvári Viktor volt társelnököt választották meg az Együtt - A Korszakváltók Pártja elnökének a párt tisztújító küldöttgyűlésén szombaton Budapesten. A párt élén eddig társelnökök álltak.

Az új elnök, aki az érvényes szavazatok több mint 68 százalékát szerezte meg, 112 voksot kapott. Mandátuma két évre szól. Szigetvári Viktor mellett Pápa Levente, Juhász Péter és Szelényi Zsuzsanna kapott jelölést a posztra. Szelényi Zsuzsanna nem indult az elnöki tisztségért, Juhász Péter pedig még a szavazás előtt visszalépett Szigetvári Viktor javára.

A párt két alelnöke Pápa Levente és Juhász Péter lett.

A választást követő sajtótájékoztatón Szigetvári Viktor jelentette be, hogy Sértő-Radics István kapta meg az Együtt országos politikai tanácsának elnöki posztját, amelyet korábban Bajnai Gordon töltött be.

Az új elnök úgy fogalmazott: csapatjátékos, csapatban gondolkodik, az Együtt pedig továbbra is közösségként fog működni, mert egy ember nem tudja "rendbe rakni a magyar ellenzék baját".

Az is a céljuk, hogy ők legyenek az az erő, amely "meghatározza a magyar ellenzék megújulását" - fogalmazott Szigetvári Viktor. Szeretnék elérni, hogy egy év múlva mindenki tudja, az Együtt küzd a legkeményebben a korrupció, a szervezett lopás ellen - jelentette ki.

Az új elnök leszögezte, hogy az Együtt a jövőben szókimondó, realista párt lesz, szakítanak "nem az elmúlt 25 évvel önmagával", hanem az elmúlt 25 év hibáival és a hazugsággal. Problémának nevezte, hogy bal- és jobboldali pártok, valamint a liberálisok "és mások ámítják az embereket". Az Együtt viszont "kegyetlen őszinteséggel" fog politizálni a nyomor csökkentéséért, a középosztály felzárkóztatásáért és a költségvetés rendbetételéért - ígérte.

Juhász Péter bejelentette, olyan országos antikorrupciós mozgalmat indít, amely a tervek szerint alkalmas lesz arra, hogy "bázist teremtsen Orbán Viktor rendszerének bemutatására". Hangsúlyozta, hogy ennek során bármelyik másik párttal, vagy bármely civillel készek együttműködni és várják a helyi szintű együttműködésre jelentkezőket. Ha a mozgalom sikeres lesz, akkor 2018-ban nem lesz kérdéses, hogyan váltsák le a kormányt - tette hozzá.

Pápa Levente azt mondta, a párt és a múlt évi önkormányzati választás előtt elhunyt Váradi András nevét viselő alapítvány körül felállítandó szakpolitikai műhelyeknek minden magyar állampolgár által vállalható jövőképet kell felrajzolniuk. Hangsúlyozta, hogy a munkaerőpiac, a létbiztonság és a közbiztonság problémáira szeretnének megoldásokat kitalálni.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×