Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Novemberben lehet döntés a KDNP fővárosi elnökének fegyelmi ügyében

Novemberben születhet döntés Szalma Botond, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) felfüggesztett budapesti választmányi elnökének fegyelmi ügyében - derült ki az első tárgyalás után, csütörtökön Budapesten.

Rubovszky György pártügyész szeptember 17-én kezdeményezte a KDNP fővárosi választmányi elnökének a kizárását arra hivatkozva, hogy Szalma Botond a párt belső rendjét folyamatosan, súlyosan megzavaró magatartást tanúsított, és a hivatalos Fidesz-KDNP polgármesterjelölt ellen Budapest IV. kerületében függetlenként indult az önkormányzati választáson.

Szalma Botond a csütörtöki zárt ülés után újságírók előtt úgy fogalmazott: "barátságos hangvételű tárgyalás zajlott" le, a kialakult helyzetről a pártügyész és ő is kifejtette álláspontját. Abban maradtak, hogy 15 napon belül írásban is beterjesztik az érveiket.

A felfüggesztett fővárosi elnök azt mondta, a pártügyész szerint "elérte", hogy a főváros IV. kerületében ne induljon közösen a Fidesz és a KDNP az önkormányzati választáson. Szalma Botond szerint azonban ő csak azt próbálta elérni, hogy a KDNP-nek is legyen bizonyos helyeken jelöltje a Fideszé mellett.

Nem biztos, hogy hibát követ el a IV. kerületi és a fővárosi elnök, ha a KDNP-t meg szeretné erősíteni a városrészben ahol él - értékelte, hozzátéve: azonnal zárják ki a pártból, ha ezzel hibát követett el.

A pártügyészi előterjesztés azon pontjáról, hogy súlyosan sérti a pártszövetségi megállapodást, ha szembemegy a KDNP hivatalos politikájával, azt mondta: "nem megy szembe semmivel, ő nem villamos".

Szalma Botond a pártszövetségi megállapodásról úgy fogalmazott, ezzel úgy van, mint Columbo a feleségével, sohasem látta, sem budapesti, sem kerületi elnökként. Ha megsérti, akkor tényleg szidják meg, de csak azt tudja megsérteni, amit ismer - tette hozzá.

A kereszténydemokrata politikus jelezte: május 26-tól levelezésben volt a helyi Fidesz szervezetével, hogy egyezzenek meg az önkormányzati választáson való indulásról. Egészen október 12-ig nem sikerült egyetlen percet sem beszélniük - jegyezte meg, hozzátéve: ő mindent megtett azért, hogy közös jelölt legyen.

"Nem érzem magam hibásnak (...) abban, ha erős, önálló és jóarcú pártot szeretnék építeni, ami keresztény is és demokrata is" - fogalmazott, hozzátéve: tudja, hogy a demokráciafelfogása eltérő Rubovszky Györgyétől, aki - mint felidézte - azt nyilatkozta: a demokrácia a többség diktatúrája a kisebbség felett. Ha ez a párt hivatalos álláspontja, akkor "rúgják ki ebből a pártból" - mondta, megjegyezve: szerinte az a feladata, hogy erős és jó KDNP-t építsen, ha ez kell, marad, hanem, akkor kirúgják.

A következő tárgyalás - amelyen döntés várható - november 12-én lesz.

Szalma Botond az MTI azon kérdésére, hogy mire számít, úgy válaszolt: az fog történni, mint A tanú című filmben.

Címlapról ajánljuk
Ma lesz egy választás, amely teljesen olyan, mint egy Fidesz-Tisza-meccs

Ma lesz egy választás, amely teljesen olyan, mint egy Fidesz-Tisza-meccs

Balmazújváros 7. számú egyéni választókerületében önkormányzati képviselőt választanak, mert a 2024-ben megválasztott Demeter Pál (Közösen Balmazújvárosért Egyesület) tavaly november 14-én lemondott. A képviselői helyért három jelölt indul: Nagy Zoltán (Fidesz-KDNP), Molnár Péter (Közösen Balmazújvárosért Egyesület) és Béresné Lőrincz Erzsébet (független). A választókerületben több mint 1600-an szavazhatnak. A voksolás tétje messze túlmutat a bánlaki városrész határain: az eredmény döntheti el, hogy feloldódik-e a városvezetést hónapok óta megbénító politikai patthelyzet, vagy marad a határozatképtelenség és a bizonytalanság.

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Súlyos ára van az olcsó rezsiszámláknak – a neheze még csak most jön

Súlyos ára van az olcsó rezsiszámláknak – a neheze még csak most jön

Az uniós energiapolitika terén 2025-ben az egyik fontos fejlemény az Európai Bizottság Megfizethető Energia Cselekvési Tervének a megjelenése volt, amely útmutatást kívánt adni az energiaárak csökkentésére, „megkönnyebbülést hozva az iparnak és a fogyasztóknak.” A javasolt intézkedések azonban várhatóan az energiafogyasztás növekedéséhez vezetnek majd, óriási közpénzáldozattal járnak, jelentős környezeti károkat okoznak, és hozzájárulnak a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódásához. A megoldás az energiaadók emelése, a bevételekből pedig a lakosság kompenzációjaés az energiahatékonyság támogatása.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×