A valaha volt legnagyobb magyarországi gazdaságfejlesztési program elindítását ígérte január elsejétől a kormányfő. Orbán Viktor Székesfehérváron, a Jüllich Glas Holding Zrt. 30 éves jubileumi ünnepségén és központi irodaházának avatóján úgy fogalmazott: cserébe azt várják, hogy a magyar vállalkozások erősödjenek, bővítsenek, újítsanak és segítsenek abban, hogy realitássá váljon az ötmillió magyar munkahely megteremtése. A miniszterelnök hangsúlyozta: a következő időszak az új lehetőségeket mutató és bővülni akaró magyar vállalkozások korszaka lesz.
A példaértékű összefogásnak köszönhetően tudtak talpra állni és fejlődni azok a települések, amelyeket a vörösiszap-katasztrófa sújtotta négy éve - mondta Kurucz Éva kormányszóvivő. A Fidesz frakciója is a vörösiszap-ömlés utáni összefogást méltatta, amivel szerintük az ország jövőbeni problémáit is meg lehet oldani. Az MSZP az ügy mindmáig tisztázatlan kérdéseire hívta fel a figyelmet, így például hiányolja a pontos elszámolást a károsultaknak szánt mintegy 2 milliárd forint felhasználásáról. Az LMP a tragédia évfordulóján a felelősségi viszonyok tisztázását, a szükséges tanulságok levonását és az áldozatok méltányos kártalanítását, a Jobbik a katasztrófa felelőseinek mielőbbi, elrettentő erejű büntetését követelte. 2010. október 4-én Magyarország eddigi legnagyobb, ökológiai következményekkel járó ipari katasztrófája 10 ember életét követelte, több mint 350 otthont semmisített meg és csaknem ezer károsultat hagyott maga után.
Előállították a Budapesten fajvédő konferencia szervezésével hírbe hozott amerikai Richard Spencert. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal közleménye szerint a National Policy Institute nevű, nacionalista eszmeiségű alapítvány vezetőjét még pénteken Budapesten ellenőrizték a rendőrök, de a férfi nem tudta felmutatni a magyarországi tartózkodásra jogosító okmányait, ezért elfogták, és ellene idegenrendészeti eljárás indult.
Az oktatás nem szolgáltatás, hanem a családok, nemzet és a jövendő generációk szolgálata - mondta az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán egy fővárosi programon úgy fogalmazott: az oktatás ürügyén számos olyan ügy bukkant fel a médiában, amely elvonja a figyelmet a lényegről, hogy mit és hogyan tanulnak a gyerekek. Beszélt arról is, hogy a következő kormányülésen, amelyet az önkormányzati választások után tartanak, bemutatják az új ifjúság- és családügyi csomagot.
Nagyobb önállóságot és több lehetőséget kapnának a szakképző iskolák azzal, hogy a tervek szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium veszi át fenntartásukat. Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár a szakmák franciaországi Európa-bajnokságán, Lille-ben azt mondta: nagy feladat lesz, hogy a vállalkozói szféra szakember-igényének megfelelően alakítsák át a szakképzési intézményrendszert, akár megyénként átgondolva, hogy milyen szakemberekre van szükség. Hozzátette: most az ütemezésen dolgoznak, ami még az idén a kormány elé kerülhet.
Vonzóvá szeretné tenni az egészségügyi pályát a fiatalok előtt a kormány. A béremelés mellett azzal, hogy az ápolók gyakorló ápolóként hamarabb beléphetnek a munkaerő-piacra. Páva Hanna, az egészségügyi koordinációért és Európai Uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta: a hazai egészségügyben kevés az utánpótlás, a szakma elöregedik, a szakápolóknál például 50 év felé közelít az átlagéletkor.
Még egy hónapig pályázhatnak letelepedési támogatásra a háziorvosok - közölte az Egészségügyért Felelős Államtitkárság. A háziorvosok arra az OEP által meghirdetett 500 millió forintnyi keretösszegre pályázhatnak, melynek célja, hogy a legalább 12 hónapja betöltetlen körzetekbe ösztönözze a letelepedésüket, ezzel is biztosítva a helyi lakosság jobb hozzáférését, a háziorvosi ellátás színvonalának javulását. A pályázók 6-10 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, amennyiben vállalják, hogy legalább 4 évig a praxisban dolgoznak.
Feljelentést tett a tavalyi gólyatáborban történt szexuális erőszak és kábítószer birtoklásának gyanúja miatt az ELTE jogi karának dékánja. Király Miklós a jövőben nem járul hozzá gólyatábor szervezéséhez, és fegyelmi eljárást kezdeményezett a hallgatói önkormányzat érintett vezetői ellen. A dékán közleményében azt írta: halaszthatatlan a hallgatói érdekképviselet jogköreinek és működésének átfogó újragondolása is.
Mostantól Magyarország is bekapcsolódik Szlovénia légterének védelmébe. A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint Ljubjana a 2004-es NATO-csatlakozásakor jelezte, hogy nincsenek meg az elvárt légtérvédelmi képességei, ezért eddig Olaszország segített. A szlovén és a magyar honvédelmi miniszter megállapodásával azonban mostantól Magyarország is besegít Gripen vadászgépeivel. A repülők, ha szükség lesz rájuk, a magyarországi bázisról szállnak fel, a feladat a tárca szerint nem jelent többletköltséget.
Elhunyt Kunkli Anna





