Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Heisler: a Mazsihisz távol tartja magát a Holokauszt 2014 megemlékezés-sorozattól

Megkapta a Mazsihisz Orbán Viktor válaszlevelét, amelyben a kormányfő azt javasolja, hogy húsvét után folytassák a párbeszédet - mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke. Heisler András közölte: egyelőre fenntartják a korábbi döntésüket és nem vesznek részt a kormány által szervezett holokauszt-megemlékezéseken.

A Mazsihisz két héttel ezelőtt jelezte, hogy egyeztetne a kormánnyal. A szervezet közgyűlése február 9-én döntött úgy, hogy nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain. Arra kérték a miniszterelnököt, hogy állítsa le a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű felállítását, továbbá a józsefvárosi Sorsok Háza-projektet.

Heisler András az InfoRádiónak elmondta: örülnek, hogy megkapták a levelet, mert így tisztán látják a helyzetet. Jelezte, hogy a levél rendkívül udvarias, és felvillantja a párbeszéd lehetőségét április második felében.

"Addig viszont látható módon a kérdéseink nem találtak meghallgatásra, ami azt jelenti, hogy a Mazsihizs közgyűlése által hozott korábbi döntés érvényben marad. Ennek következtében a Mazsihisz pillanatnyilag távol tartja magát a kormány által kezdeményezett Holokauszt 2014 megemlékezés-sorozattól, és nem veszi igénybe a civil pályázati alap pénzeit" - tudatta a szervezet elnöke.

Hesiler András hangsúlyozta, hogy nagyon szerették volna a vitás kérdéseket mielőbb lerendezni, de tudomásul veszik a miniszterelnök döntését.

"Csináljuk a magunk megemlékezéseit. Párhuzamosan fognak zajlani a programok, és bízunk benne, hogy egyszer majd a párhuzamosok találkoznak, és nem a végtelenben" - fogalmazott.

A Mazsihisz elnöke hangsúlyozta, hogy a fő problémájuk a kormány emlékezetpolitikai gyakorlata. Azt kérték, hogy ebben történjen változás.

"Szeretnénk, ha tisztességes megemlékezés lenne és a valóságos, történelem-hű képnek megfelelően emlékeznénk a holokausztra" - fűzte hozzá Heisler András.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Süllyednek – három évtizede nem látott nehézségű munka kezdődött Paksnál, Magyar Péter tájékoztatott

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×