Tizenkét új terápiás lehetőséget fogadott be a társadalombiztosító - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára. Beneda Attila az InfoRádióban elmondta: a készítmények fele új, a másik fele pedig olyan szer, amelyet korábban is használtak a betegek. A 12 új gyógyszer várhatóan 25 ezer betegnek jelent terápiás előrelépést - tette hozzá.
Az egészségügyi államtitkárság tájékoztatása szerint februártól 100 százalékos támogatással lesz elérhető például a szklerózis multiplex kezelésének első szájon át szedhető készítménye, amely egy nagyon modern terápiás lehetőség a betegek számára. Korábban ehhez csak vénás alkalmazással lehetett hozzájutni, mostantól viszont tabletta formájában is megkaphatják az érintettek.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára arról is beszámolt: egyes nagyon súlyos daganatos megbetegedéseknél is fogadott be új gyógyszereket a társadalombiztosítás. Új készítmény nyújt segítséget olyan prosztata - tumoros betegeknek, akiknél már csontáttét alakult ki és új gyógyszer áll rendelkezésre a krónikus myeloid leukémia elsővonalbeli kezelésére is, a vesedaganatos betegek terápiájában pedig három új gyógyszer lesz alkalmazható. - emelte ki Beneda Attila.
A helyettes államtitkár arról is beszámolt: egy kardiológiai készítmény szívelégtelenség esetén is alkalmazhatóvá válik, ami áttörést jelent e betegség kezelésében, csökkentheti a szívelégtelenség és az infarktus általi halál, valamint a betegségből fakadó kórházi kezelések számát".
Ugyancsak "terápiás áttörésnek" nevezte, hogy május elsejétől a szívritmuszavarban szenvedő betegek stroke megelőzésére törzskönyvezett három új, szájon át szedhető véralvadásgátlót is támogatni fognak.
A helyettes államtitkár hozzátette: egy a krónikus köszvény és egy a gyerekek hiperaktivitásának kezelésére szolgáló gyógyszert is befogadott a társadalombiztosító. Beneda Attila elmondta még, hogy néhány gyógyszer hozzáférését kiszélesítették.
A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy a vaklicit bevezetésével jelentősen csökkentették a betegterheket. A vaklicit lényege, hogy a gyógyszercégek nem tudják versenytársaik mennyiért kínálják az adott pirulát az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak.
Hanganyag: Kálló Izabella





