Infostart.hu
eur:
363.47
usd:
315.19
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Tartós, sűrű ködre figyelmeztet a meteorológia

Az ország tizenhat megyéjére és a fővárosra is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható tartós, sűrű köd miatt.

A szolgálat veszélyjelzése szerint a látástávolság csak pár száz méter körül várható, és csak lassan oszlik majd fel a köd, ezért figyelmeztetést adtak ki Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megye, valamint a főváros területére.

Mint írták, kiemelten a Dunántúlon, illetve a középső országrész és az Északi-középhegység egyes részein nagyobb területen várható sűrű köd, amely pénteken napközben csak lassan oszlik fel.

Az előrejelzés szerint pénteken délelőtt mindenütt megszűnik a csapadék. Az ország legnagyobb részén többnyire erősen felhős lesz az ég, a Tiszántúlon viszont akár több órára is kisüthet a nap.

Délutántól nyugaton, délnyugaton újra egyre több helyen várható eső. A legalacsonyabb hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között valószínű, nyugaton lesz a hűvösebb, keleten-délkeleten a melegebb.

Ezt követően a hét végéig folytatódik a borús, esős idő, hétfőtől pedig már télies időjárás várható, hózápor is lehetséges.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×