A Pénzcentrum arról ír, hogy két hét telt el a gyorsvonati pótjegy bevezetése óta, de máris látszik, hogy sok vesztese van a burkolt jegyáremelésnek. A mozgáskorlátozottak, valamint a munkába és iskolába járó ingázók mindenképp közéjük tartoznak. Május 15-től a gyors-és sebesvonatok jelentős részén pótjeggyel utazhatunk, leginkább Budapest és a nagyvárosok, megyeszékhelyek, turisztikailag frekventált desztinációk között.
Több tízezer, egyes becslések szerint akár 80-120 ezer vállalkozást is érinthet az az idén januártól életbe lépett szabály, amely a belföldi ügyletekről ír elő adatszolgáltatást, a kétmillió forint áfatartalom feletti kibocsátott számlákról minden cégnek jelentést kell készítenie - írja a Napi Gazdaság. A beszerzéseknél pedig az ilyen befogadott számlák mellett azokról a partnerekről is adatot kell szolgáltatni, amelyektől az adott időszakban több mint 2 millió forint áfatartalmú árut szerzett be vagy szolgáltatást vett igénybe a vállalkozás.
Az Indexen arról lehet olvasni, hogy 2002 után újra víz alá került a prágai állatkert, a Moldva elöntötte a terület alacsonyan fekvő részét, így a szakemberek az állatok elköltöztetése mellett döntöttek. A gorillákat kisebb ketrecben, rendőrségi csónakkal azonnal elszállították a helyszínről. A kisebb állatok költöztetése okozott nagyobb kihívást, mivel sokkal többet mozogtak, mint nagyobb termetű társaik. Az állatok többségét, a nagymacskákat is elaltatták. Csak egy flamingó törte lábát, különben az össze kitelepített állat egészséges.
Átlagosan 562 forintba kerülne a felső tagozatosok napi étkezése és 262 forintba az ebédje, ha a menzákon bevezetnék a kötelező reformkonyhát - írta a Népszabadság kedden a birtokába került, az Emberi Erőforrások Minisztériumában készült előterjesztésre hivatkozva. A lap szerint ez csak ott nem jelentene áremelést, ahol már most is sokba kerül a menza, másutt azonban jelentős drágulást okozna. A tárcaközi egyeztetéseken az igazságügyi és a nemzetgazdasági tárca sem támogatta a rendelettervezetet.
A Napi Gazdaság szerint az árbevétel növekedése ellenére a piac és az eladások csökkenésére utalnak a dohánycégek elmúlt évről szóló beszámolói. A két legnagyobb dohányipari vállalkozás, a Philip Morris Magyarország Kft., illetve a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. a teljes cigarettapiac 75 százalékát mondhatja magáénak. Mindkét cég árbevétele nőtt, a korábban végbement jövedékiadó- és áfa-emelkedés miatt, ettől függetlenül nem nőtt arányosan a cigarettaforgalmuk. A jóval kisebb árbevételű, magyar tulajdonban levő Continental Dohányipari Zrt. az előző két nagyhoz hasonlóan ugyancsak nem remekelt.
Az Index arról ír, hogy a forintban milliárdokat kereső futballisták nem mindig bírnak magukkal és autóikkal. A Dinamo Moszkvában futballozó Dzsudzsák Balázs vasárnap egy 97 millió forintos Lamborghinit, decemberben pedig egy harminc milliós Porschét tört össze. Külföldön a Manchester Unitednél vannak legnagyobb veszélyben a kocsik. Wayne Rooney eddig egy Cadillacet, egy X5-ös BMW-t, egy Range Rovert és egy Aston Martinit tört meg. A futball fenegyereke, az olasz Mario Balotelli még a Manchester City-nél egy Audi R8-ast és egy Bentley Continentalt is lezúzott. Cristiano Ronaldo még 2009-ben csapta falhoz Ferrari 599 GTB-jét egy alagútban. Túlzottan nem bánkódhatott, ekkorra ugyanis már több mint 600 millió forintnyi kocsi parkolt a garázsában.
A Portfolión arról lehet olvasni, hogy lezárult a tavaszi aukciós szezon, mely az utóbbi három-négy évhez hasonlóan ezúttal is inkább a vásárlóknak kedvezett; az eladók között kevesen tudtak jelentős nyereséget realizálni. Pangó piac, egyre több szereplővel - így jellemezhető a napokban zárult első félévi aukciós szezon. Az átlagszámok persze ezúttal is komoly eltéréseket takarnak, úgy az egyes műfajok, mint az egyes piaci szereplők között.
A Pénzcentrum arról közöl cikket, hogy a nem teljesítő hitelek aránya a válság kezdete óta a tavalyi év első feléig mind a háztartási, mind a vállalati hitelek esetében növekedett. 2012 második felében azonban már stagnálás, illetve némi korrekció jelei mutatkoznak. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a bankok intenzívebben kezdenek el foglalkozni a portfoliótisztítással. Az ismert bírósági végrehajtás mellet új utakat is keresnek, amelynek az alapja a szabadpiaci értékesítés, nem csak a lakóingatlanok esetében. A lakóingatlanok esetében a PSZÁF 2013 második negyedévében 115 076 lakást tartott nyilván, melyek 90 napnál nagyobb késedelemben lévő hitelek mögött állnak, és a bank kényszer értékesítésre jelölheti ezeket.
Továbbra is veszteséges a Spar Magyarország Kft., ám 2012-ben kissé javult a cég helyzete - írja a Napi Gazdaság. Az élelmiszer-kereskedelmi cég 2012-ben 333,2 milliárd forintról 356,2 milliárd forintra növelte nettó árbevételét, az adatok szerint azonban ezzel együtt növelte a vásárlóknak átadott hasznát is. Az üzemi eredményén kicsit javított a cég, vállalkozási eredménye pedig a 2011-es csaknem 40 milliárdos veszteség után tavaly csak 12,8 milliárd mínuszt mutatott.




