A képviselők az államfő észrevételeit figyelembe véve módosíthatják az információs önrendelkezési jogról szóló törvényt, tehát a változtatás nem eredményezheti a közérdekből nyilvános adatok és a közérdekű adatok megismerhetőségének korlátozását, valamint Áder János köztársasági elnök állásfoglalása nyomán az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító előterjesztésben sem maradtak olyan rendezetlen kérdések, amelyek az agrárkamara működésképtelenségéhez vezethetnek.
A két javaslatot a délután egykor kezdődő ülés napirend előtti felszólalásai, az interpellációk, valamint az azonnali kérdések után következő határozathozatalok során fogadhatja el az Országgyűlés. A képviselők továbbá külön büntető tényállássá tehetik a családon belüli erőszakot, amely hozzátartozó bántalmazása néven kerülhet be az új büntető törvénykönyvbe.
Elfogadhatják az új körözési nyilvántartási rendszerről szóló törvényjavaslatot, valamint új szabályokat állíthatnak fel a felnőttképzésre és a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeletére.
Kedden a trianoni békeszerződés évfordulója alkalmából megemlékezéssel kezdődik a parlament munkája. Az Országgyűlés 2010-ben nyilvánította június 4-ét, a nemzeti összetartozás napjának. Az ülésnap hátralévő részében a többi között a devizahitelesek terhein könnyítő árfolyamgát csatlakozási határidejének eltörléséről szóló javaslatot is megtárgyalhatja a Ház.
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz




