Infostart.hu
eur:
388.68
usd:
330.21
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Mégsem érkeznek az ingyenhelikopterek - lapszemle

Vádat emelhetnek három rendőr ellen a 2006-os őszi eseményekhez kapcsolódóan - írja a Magyar Nemzet, míg a Népszabadság úgy tudja, a Honvédelmi Minisztériumnak visszautasítja az amerikai helikoptereket.

A Népszabadság úgy tudja, a honvédelmi tárca arra az álláspontra jutott, hogy elutasítja az amerikaiak által felajánlott "ingyenhelikoptereket", illetve a velük együtt járó csomagot, mert a felszerelés és az üzembe állítás körülbelül 80 milliárdos költsége túl nagy terhet jelentene a költségvetésnek. Az UH-1N típusú helikoptereket térítésmentesen kapnánk, de a felszerelést, a kiképzéseket, a rendszerbe állítást és a kiszolgálást a magyar államnak kellene fizetnie.

A Magyar Nemzet információi szerint valótlan jelentést írt a 2006. őszi utcai események idején egy férfi előállításáról az a három rendőr, aki ellen napokon belül vádat emelhet az ügyészség. A lap azt írta: az egyenruhások egy levéltári történész elfogásának a körülményeit hamisították meg: azt írták, kővel dobálta a rendőröket a rádió épületénél, ám kiderült, ott sem volt. A sértett napokig ült a börtönben ártatlanul.

Október végére eltűnik a gyulai kolbász - írja az Index. A cégnél október 24-én leáll a termelés, miután a raktárakban tárolt alapanyagok elfogytak, és két banki inkasszó miatt az eladott áru árát sem kapják meg.

Újabb részletek is napvilágot láttak a második Matolcsy-csomag intézkedéseivel kapcsolatban, melyek szerint a közműcégekre vezetékeik után méterenként 100 forintos adót vethetnének ki. A Portfolio.hu cikkében a közműadó közvetlen hatásait próbálta felmérni.

A Napi Gazdaság azt írja, az idei első kilenc hónapban tizenegymillió e-matricát vásároltak az autópálya-használók, ami darabszámban tizenöt százalék feletti visszaesést jelent az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.

A Pénzcentrum.hu-n az olvasható, hogy a hivatalos adatok szerint már több mint 40 ezren töltötték le okostelefonjukra azt a magyar fejlesztésű alkalmazást, amely gyors, egyszerű és biztonságos mobilfizetést tesz lehetővé, több tucat elfogadóhelyen. Ez a szám is azt jelzi, hogy beindulni látszik a mobilfizetés Magyarországon.

Hanganyag: Litauszky Balázs

Címlapról ajánljuk

Hétközi munkaszüneti „ünnepnapokat” sürget az ellenzék Németországban

Kevesebb mint két héttel az újév beköszönte előtt különös vita támadt német ellenzéki pártok és a kormányon lévő konzervatívok között. Az ellenzék szerint jövőre túl sok ünnepnap esik a hétvégére, amit hétközben pótolni kellene. A CDU/CSU szerint a "pótlást" jelenlegi gazdasági helyzetében aligha jöhet szóba.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×