A közlekedési központ közleménye szerint a fogaskerekű versenyképességének javításához fel kell újítani a pályát és a biztosítóberendezéseket is. A társaság szükségesnek tartja a 40 éves járművek cseréjét is, a tervek szerint olyan vonatok futnának itt, amelyek a villamossíneken is tudnak közlekedni.
A közlekedési központ 25 millió forintot kapott a fejlesztés tanulmánytervének részleges elkészítésére, ebből egyebek mellett kijelölik az új nyomvonalat és a végállomásokat, megvizsgálják a bekötési lehetőségeket és megtervezik az alacsony peronokat, valamint azok gyalogoskapcsolatait.





