Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Az elhalasztott tanári béremelés volt a téma a parlamentben

A jövő szeptemberre ígért tanári béremelés elhalasztása tematizálta hétfőn az Országgyűlés napirend előtti felszólalásait.

Az ülés elején Kövér László házelnök arról emlékezett meg, hogy 110 esztendővel ezelőtt tartotta a Parlamentben első ülését az Országgyűlés. Emlékezzünk, hogy ez a ház az ország tulajdona és minden benne dolgozó a nemzet szolgája - mondta az Országgyűlés elnöke.

Ezután az LMP-s Lengyel Szilvia tette le esküjét, aki pártja képviselőcsoportjában a nemrég lemondott Kukorelly Endrét váltja.

A napirend előtti felszólalások sorát a szocialista Hiller István nyitotta, aki a jövő évre ígért tanári béremelés pénteken bejelentett elhalasztása ellen emelt szót. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt a politikus arra szólította föl, hogy ne mondjon le, vigye végig, amit elkezdett, legalább annyit érjen el, hogy a többi elképzelése megvalósuljon.

Hoffmann Rózsa válaszában úgy fogalmazott: nincsen dráma, ám baj van elég, igaz, ezt nem a kormány, hanem elődei okozták. A válságra azonban az Orbán-kormány nem fizetéscsökkentéssel reagál, mint a legtöbb ország vezetése. A fizetésemelés elhalasztásáról szóló döntés még nem végleges, lemondani pedig esze ágában sincs.

Michl József, a KDNP részéről szintén nem értett egyet a tanári béremelés elhalasztásával, de hangsúlyozta annak költségvetési szükségességét.

Hoffmann Rózsa közölte: pontosan tudja, hogy hogyan élnek a tanárok, hogy az elfogadható életért másodállást kell vállalniuk, és bízik abban, hogy nem is kell elhalasztani a béremelést.

Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője felszólalásában a júliusi költségvetés-alkotásra, majd a jogosnak bizonyult kritikák utáni - pénteken bejelentett - kiigazítás nyomán úgy gondolta, hogy a kormány hibáinak árát ma a tanárok és a szegények fizetik meg.

Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára válaszában az államháztartási egyensúly fontosságáról beszélt és az LMP korábbi gazdaságpolitikai javaslatait kritizálta.

Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője a múlt heti kiigazításokat választóvonalnak nevezte, mellyel a kormánypártok már nem csak az ellenzéki pártokkal, hanem önmagukkal is ellentmondásba kerültek. Mint mondta: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter lassan már a legyet is megszorítja röptében. A politikus előrehozott választást javasolt

Cséfalvay Zoltán ismét az államháztartási egyensúllyal és az államadósság csökkentésével érvelt. A pénteken bejelentett intézkedések a gazdaság fehérítését, a kisebb államot és a tehermegosztást szolgálják - húzta alá az államtitkár.

Cser-Palkovics András, a Fidesz képviselője a kormány rezsiköltségek emelkedése elleni intézkedéseit méltatta és kiállt a hírközlési szolgáltatásokra szerződők fogyasztói jogaiért. Fónagy János államtitkár kérte képviselőtársát, hogy támogassa a kormány e témában kezdeményezett módosításait.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×