Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Az aradi vértanúk napja a nemzeti együttműködésre is emlékeztet

A polgári összefogásról és a nemzeti együttműködésről beszélt az emberierőforrás-miniszter az aradi vértanúk napján.

Balog Zoltán a Fiumei úti sírkertben úgy fogalmazott: ezek az értékek ma is ugyanolyan fontosak, mint elődeink korában. Hozzátette: Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnökeként őszintén hitt a független magyar nemzet egységében és a tőle megszokott felelősséggel megfontolt, ésszerű politikát választott a nemzeti érdekek érvényesítésében.

A megemlékezés után koszorúkat helyeztek el a Batthyány-mauzóleumnál.

Az állami ünnepség a parlament előtti Kossuth téren kezdődött, ahol Orbán Viktor kormányfő és a közjogi méltóságok jelenlétében katonai tiszteletadás mellett vonták fel, majd engedték félárbocra a nemzeti lobogót. Az ünnepségen Magyarország történelmi zászlói is felsorakoztak.

Áder János köztársasági elnök a Vas megyei Rátóton mond beszédet az aradi vértanúk emléknapja alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen. Október 6-át, a 13 aradi vértanú kivégzésének napját 2001-ben nyilvánította nemzeti gyásznappá a kormány.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×