Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Közösen tiltakozhatnak a pedagógusok

Elfogadhatatlannak tartja a Pedagógusok Szakszervezete, hogy a megszorítások részeként 2014-re halasztja a kormány a pedagógusok béremelését.

Galló Istvánné, az érdekképviselet elnöke az InfoRádióban elmondta: az ellen is tiltakoznak, hogy a köznevelés rendszerének átalakítása miatt jövőre 22 ezer fővel csökkentik a foglalkoztatottak számát. Emlékeztetett arra: a közszférában 2008 óta nem volt béremelés.

A közoktatási intézmények állami kézbe adásának felfüggesztését javasolja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Mendrey László elnök az InfoRádióban ezt azzal indokolta, hogy az államosítás többszáz milliárd forinttal terheli meg a költségvetést, és a felfüggesztéssel jutna forrás a béremelésre.

Mindkét szakszervezeti vezető elképzelhetőnek nevezte, hogy az érdekképviseletek együtt lépnek fel a kormányzati intézkedések ellen, de ennek formájáról később döntenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 25. 19:43
×
×
×
×