Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Így újul meg a tanárképzés

Ismét egyciklusú és osztatlan kétszakos rendszer lép életbe a tanárképzésben.

A kormány szerint a tanárképzés átalakításának célja a szakma professzionalizálása, a hivatástudat elmélyítése. Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár elmondta: több lényegi változás lesz.

"Fontos újdonság, hogy a gyakorlati képzési idő az eddigi fél évről egy évre nő. A képzés első három évében a szakterületi követelmény azonos, a harmadik év végén az általános iskolai (4+1) és a középiskolai (5+1) tanárképzés szétválik."

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője korábban üdvözölte a tanárképzés átalakítását, de volt, amit nem értett.

Nem tudom, hogy jó megoldás-e ismét külön képezni az általános iskolai és a középiskolai tanárokat. Ha a tárca ezt így látja jónak, annak nyilvánvalóan megvan a szakmai háttere, bár nem ismerem azokat a kutatásokat, amelyek ezt megalapozták - mondta.

Hámori Veronika, a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium igazgatója az előzetes alkalmassági vizsga fontosságát hangsúlyozta. Erre korábban csak a tanítóknál volt példa - tette hozzá.

A tanárképzésben 2005-ben az egységes, osztott képzési rendszer bevezetésekor az átalakítást két elv vezette: a tanári szakma és képzés presztízsének növelése. A bevezetése óta eltelt hét esztendőben a kormány szerint bebizonyosodott, hogy a rendszer semmilyen téren nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az új tanárképzés rendelkezései jövő szeptembertől lépnek hatályba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×