Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Orbán: Közép-Európa előtt nagy jövő áll

Mind Magyarország, mind Szlovákia részéről nemzetpolitikai sikernek nevezhető a Pilisi Szlovákok Központjának átadása Orbán Viktor miniszterelnök szerint.

"A Pilisi Szlovákok Központja a két nemzet együttes erőfeszítései révén épült fel. Azért előremutató eredmény ez, mert tudjuk, voltak nehézségek és viták, de a két népnek, a két országnak együtt, együttes erővel sikerült legyőznie az akadályokat" - mondta a kormányfő kedden Pilisszentkereszten, a központ átadásán, amelyen részt vett Robert Fico szlovák miniszterelnök is.

A magyar miniszterelnök megjegyezte, Magyarországon a nagy dolgok mindig a legádázabb viták közepette születtek meg, így volt ez a Lánchíddal, az Országházzal és a most átadott központtal is, amelyet az Esztergomot Párkánnyal összekötő, újjáépített Mária Valéria híd tizenegy évvel ezelőtti átadásának napja után a közös szlovák-magyar sikerek egyik legjelentősebb eseményének nevezett.

Orbán Viktor beszédében egyúttal hangsúlyozta: a magyar kormány arra törekszik, hogy a szlovák kisebbség otthon érezhesse magát Magyarországon, és azt szeretné, ha a szlovákiai magyar kisebbség is otthon érezné magát Szlovákiában.

A kormányfő ünnepi felszólalásában méltatta továbbá a szlovák válságkezelést. Azt mondta, Robert Fico egy olyan országot vezet, amely tíz évvel ezelőtt a gazdasági teljesítményét tekintve még Magyarország mögött volt. Eltelt tíz év - folytatta -, és például az egy főre jutó nemzeti jövedelem szempontjából Szlovákia Magyarország előtt van. "Szlovákia ugyanúgy küzd a gazdasági válsággal, mint Magyarország (...), ennek ellenére ha meg kellene neveznem egy országot és egy miniszterelnököt, amelyik ország és amely miniszterelnök a legsikeresebben küzd az európai gazdasági válsággal, akkor ott valószínűleg Szlovákiát és Robert Ficót kellene az első helyre tennem" - fejtette ki.

Közép-Európa előtt nagy jövő áll, ha a magyarok, a szlovákok és a térség többi nemzete a mostanihoz hasonló együttműködések sokaságát valósítja meg főként a gazdaság, a közlekedés, az energiaipar és a kultúra területén - mondta Orbán Viktor, kiemelve: Szlovákia és Magyarország különösképpen stabil ország.

Szavait azzal zárta, hogy bár a két ország, a két nép között vannak vitás kérdések, komoly véleménykülönbségek, de a közös gazdasági sikerek jó alapot teremtenek és segítenek a fennmaradó nehéz közös kérdések megoldásához.

Fico: Fontos érdek a jószomszédi kapcsolat Magyarországgal

Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint hazájának igen fontos érdeke, hogy jószomszédi, baráti kapcsolatot ápoljon Magyarországgal, és ehhez a kisebbségek is hozzájárulhatnak.

A szlovák kormányfő Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel közösen kedden átadta a Pilisi Szlovákok Központját Pilisszentkereszten. Az ünnepségen mondott beszédében Robert Fico kiemelte, a központ felépülése azt bizonyítja, hogy ha mindkét oldalon megvan a szándék, akkor a kényes kérdéseket is meg tudják oldani. A mai nap történelmi jelentőségű a pilisi szlovákok számára, hiszen a szlovák és a magyar kormánytól ajándékként kapják a szlovák házat - fogalmazott. Hozzátette: ez fontos lépés a magyarországi szlovákok nemzeti identitásának megszilárdításában. Úgy vélte, a központ megnyitása az egész pilisi régió szlovákjainak jó, mert itt ápolhatják a szlovák nyelvet és kultúrát, és a fiatalok is megismerhetik örökségüket.

A magyarországi szlovák kisebbség egy kis közösség, de Szlovákiában nagyra becsülik, ugyanis sok hagyományt őriztek meg itt - mondta. Kijelentette: ezért Pozsony baráti párbeszéd keretében akar tárgyalni Budapesttel a magyarországi szlovákok helyzetéről, és szeretne hozzájárulni a jó eredmények eléréséhez a kisebbségi iskolák és kultúra finanszírozásában.

A politikus az Orbán Viktorral korábban folytatott megbeszéléséről azt mondta, konstruktív, pragmatikus volt a tárgyalás, áttekintették a két ország közötti együttműködés területeit. A gazdasági válság megoldásában az országok eredményesebbek, ha együttműködnek - mutatott rá.

Az eseményen Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke hangsúlyozta, a szlovák és a magyar kormány ígéretei nem üres szavak voltak, valódi tettek követték, így felépíthették "Magyarország minden szlovákjának a házát". A munkálatok alatt mindkét országban kormányváltás volt, de mindegyik támogatta a projekt megvalósítását - emlékeztetett. Hozzátette: továbbra is kérik mindkét kormány nagyvonalú támogatását.

A pilisszentkereszti ünnepség előtt a két kormányfő Dobogókőn folytatott megbeszélést egymással.

A 2300 lakosú Pest megyei Pilisszentkereszt - szlovákul Mlynky - az ország egyetlen olyan települése, ahol a szlovákok többséget alkotnak, a lakosság 54 százaléka vallja magát szlováknak.

Címlapról ajánljuk
Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×