Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Az ügyészség visszautasítja a vádakat

Az ügyészség visszautasítja az úgynevezett BKV-ügyben az egyik vádlott, Antal Attila, a fővárosi közlekedési cég volt vezetője, illetve egyes közszereplők által megfogalmazott vádakat, melyek szerint a nyomozás törvénysértő, az ötvenes éveket idéző módon zajlott - mondta Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója - aki a Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselő, főpolgármester-helyettes és társai ellen milliárdos hűtlen kezelés és más korrupciós cselekmények miatt folyó büntetőper egyik vádlottja - a két nappal ezelőtti bírósági tárgyaláson arról beszélt: a nyomozás során tett részletes, magát és társait is terhelő vallomásait nagy nyomás alatt tette, emiatt elnézést kért vádlott-társaitól és új tartalmú bírósági vallomásában már csak a vádak egy elenyésző részét ismerte be.

Fazekas Géza ugyanakkor csütörtökön elmondta: Antal Attila tucatnyi vallomást tett - egy esetben írásban is - javarészt még a rendőrségen, mindig legalább az egyik védője jelenlétében, és eddig sem a vádlott, sem védői nem jelezték, hogy a hatóságok nyomást gyakoroltak volna, semmilyen konkrét adat nem merült fel a vádlott által említett "kényszervallatásra".

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×