A nyilvánosságra került minisztériumi tervek alapján a mesterképzések esetén 19.300 helyett csak 16.300 ösztöndíjas helyet hirdetnek meg, 2015-ben pedig már csak 13.900 helyet.
Három év alatt tehát 30 százalékkal vágná vissza a mesterképzések állami támogatását az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Jól járnak viszont a tanári szakokat indító felsőoktatási intézmények, az idei mesterképzéses keretszám hét-nyolc százalékát ugyanis a bolognai rendszer bevezetése előtti struktúrához visszatérő pedagógusképzésre csoportosította át az oktatási államtitkárság.
A legutóbbi tervezet a korábbi 2700 helyett csak 1700 ösztöndíjas hellyel számol a bölcsészettudományi alapszakok esetében. A kormány az idei évre 4210-ről már 2700-ra csökkentette a bölcsészkarok állami ösztöndíjas helyeit. Ez csökkenne most az új tervezet szerint 1700-ra.
A jogászképzés még nagyobb vágáson menne keresztül: 2013-tól megszűnne a jogászképzés állami támogatása, vagyis jogi pályára csak fizetős szakként lehetne jelentkezni.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az Eduline.hu-nak korábban úgy nyilatkozott, "még nincs döntés" a jogászképzés állami támogatásáról.
A felsőfokú szakképzések, az úgynevezett OKJ-s keretszámokkal kapcsolatban is meggondolta magát az oktatási államtitkárság: míg a tervezet korábbi verziói 2013-ra 4500, két évvel később pedig már 5500 állami ösztöndíjas helyet különítettek el, a legújabb változat alapján már jövőre 5500, három év múlva pedig már 6500 jelentkezőt vehetnek fel a képzésekre.






