A tizenöt trolit még 2011-ben vásárolta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV, 11-11 millió forintért, Budapestre szállításuk után pedig darabonként 15 millió forintot költenek a felújításukra. A most forgalomba állított trolin kijavították az alvázat és a kocsiszekrényt, növelték a nyitható ablakfelületeket, kicserélték az ülések kárpitjait, budapesti arculatot, valamint új utastájékoztatót és térfigyelő kamerákat szereltek fel.
Vitézy Dávid, a BKK vezetője a buszt bemutató sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az új, alacsonypadlós járművek azokon a vonalakon állnak forgalomba (72-es, 75-ös, 77-es, 80-as, 81-es és 82-es vonal), amelyeken eddig a régi Ikarus 280-as GVM trolik jártak, vagyis nem volt alacsonypadlós szolgáltatás.
Hangsúlyozta, a mérések azt mutatták, hogy egy 40 éves ZIU-9-es trolihoz képest a MAN járművei 25 százalékkal kevesebb áramot fogyasztanak, egy utast feleannyi energiafogyasztással szállítanak. A tizenöt troli cseréjével mintegy százötven-kétszáz négytagú háztartás teljes energiafogyasztását spórolják meg - tette hozzá.
A járművek év végéig folyamatosan állnak forgalomba, a BKK célja, hogy havonta két új járművet tudjanak felújítva átadni. A következő MAN trolit július elején helyezik forgalomba.
A BKV trolijai rendkívül rossz állapotban vannak, a 153 jármű átlagos életkora 21 év. Cseréjükre a BKK uniós forrásokat szeretne igénybe venni, ehhez a nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyása a közelmúltban érkezett meg. A MAN trolik forgalomba állításával több ZIU-9-est is ki tudnak vonni a forgalomból.






