A belügyminiszter utasítására soron kívül felmérik a nappali melegedőként használható helyiségeket és az önkormányzatok tűzifavásárlásra kapott támogatását a hideg miatt. Kontrát Károly, a tárca parlamenti államtitkára elmondta: utasították a rendőrséget és a katasztrófavédelmet, hogy figyeljenek oda a hajléktalanokra, és ezt kérik a polgárőröktől, az önkormányzatoktól és a lakosságtól is. Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó arra kért minden szervezetet, intézményt és egyházat, hogy nyissák meg szabad, fűthető helyiségeiket, ahol a rászorulók biztonságban lehetnek a hidegben, a honvédelmi minisztertől pedig katonai sátrakat kért az erdőkben lakó hajléktalan családoknak. Közben az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára elsőfokú figyelmeztetést adott ki a hideg miatt öt kelet-magyarországi megyére.
Hamarosan dönthetnek a BKV finanszírozásáról
Semmilyen körülmények között nem támogatja az útdíj bevezetését a főpolgármester. Tarlós István azt mondta: biztos abban, hogy ebben a kérdésben a miniszterelnök és a kormány álláspontja is ugyanez. A főpolgármester arról is beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a kabinet is konstruktív volt az egyeztetésen. Hangsúlyozta: minden, a BKV-val összefüggő kérdést érintettek, és a finanszírozásról napokon belül döntés születhet. Szatmáry Kristóf, gazdaságszabályozásért felelős államtitkár azt mondta: a kormányzat kész minden segítséget megadni a fővárosnak, hogy a BKV fenn tudja tartani a szolgáltatását. Hozzátette: a kormány egy 1 plusz 1 forintos elvet akar érvényesíteni, vagyis minden 1 forint kormányzati támogatás mellé 1 forint önkormányzati forrást szeretnének. Hangsúlyozta: vannak még kérdések, amelyeket tisztázni kell. Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője szerint továbbra sem tudni, hogy mi a kormány álláspontja a BKV finanszírozásáról.
Befektetőket keres a Malév
A Malév igazgatóságának elnöke szerint a kormány elkötelezett egy nemzeti légitársaság megléte mellett. Berényi János azt mondta: ezt bizonyítja az is, hogy a céget stratégiailag kiemeltté minősítették. A Malév igazgatóságának elnöke elismerte, hogy a cég állami forrásra nem számíthat, de - mint mondta - egyéni befektetőre igen. Hozzátette: a potenciális befektetőkkel folynak a tárgyalások. Berényi János közölte: a Malév ebben a formában nem működhet tovább, de addig igen, amíg egy új, nemzeti légitársaság megalakul. A kormány hétfőn minősítette stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek a Malévot, ma pedig megjelent két új rendelet, amelyek közül az egyik a cég leállásának esetére fogalmazza meg a teendőket, a másik pedig az ezzel összefüggésben jelentkező kártérítési igényekre különít el 2 milliárd forintot a rendkívüli intézkedésekre fenntartott kormányzati keretből.
Megvan a negyedik magyar mobilszolgáltató
A Magyar Posta - Magyar Villamosművek - MFB Invest konzorciuma lesz a negyedik mobilszolgáltató a magyar piacon. A konzorcium megnyerte a 900 megahertzes frekvenciasáv 5 megahertz szélességű egybefüggő blokkjának árverését. Ehhez új szolgáltatóként a kiírás szerint vásárolt még az 1880 és a 2100 MHz-es frekvenciasáv blokkjaiból is. Az EGSM sáv további 5,8 MHz-nyi frekvenciáját a Vodafone, a Magyar Telekom és a Telenor nyerte meg.
Elindult a Jó állam fórum
Elindult a Jó állam fórum, ahol az ország működéséről mondhatják el véleményüket az érdeklődők. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a www.joallam.kormany.hu oldalon az első napon mintegy 200-an írták meg javaslataikat. A tárca emlékeztetett arra: március 31-éig 30 témában - a többi között a család- és ifjúságpolitika, az egészség- és az élelmiszerügy, a foglalkoztatás, a közigazgatás, a rendvédelem, a sport, a környezetvédelem, a helyi önkormányzatok, a klímapolitika, az építésügyek, valamint a társadalmi felzárkózás kérdésében - lehet elmondani az észrevételeket.
Átvette Dörner György az Új Színházat
Mától Dörner György irányítja a budapesti Új Színházat. A teátrum február 1-jével kinevezett igazgatója és Márta István eddigi igazgató között reggel lezajlott az intézmény átadás-átvétele. Ezután Márta István és a társulat újvidéki vendégjátékra utazott, így az új vezetés egy üres színházban kezdte meg a munkát. Pozsgai Zsolt, a színház új főrendezője elmondta, hogy Kodolányi János Földindulás című művének próbái hétfőn kezdődnek, csütörtökön pedig társulati ülést tartanak.
Fontos bejelentést tett Volodimir Zelenszkij






