Infostart.hu
eur:
361.13
usd:
317.53
bux:
144231.11
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Népszavazást kezdeményezhetnek a kolontári károsultak

Nem ért egyet a Kármentő Alapban összegyűlt pénz felhasználásával az Esélyt az Életre a Vörösiszap Után Egyesület. A szervezet szükség esetén kész népszavazást is kezdeményezni az ügyben.

Az egyesület szóvivője az InfoRádióban hangsúlyozta: az adakozók a károsultaknak ajánlották fel korábban a beérkező összegeket, ezért a pénzt nem beruházásokra kellene fordítani, hanem az érintettek között kellene szétosztani, vagy legalább beleszólási jogot biztosítani a felhasználásba.

Almási János példaként említette, hogy a kolontáriakat felháborította, hogy az alapból 44 millió forintot költenek a katasztrófákat bemutató tanösvény létrehozására, miközben ebből az összegből megoldhatnák a település csatornázását.

Hétfőn az érintett települések lakói félpályás útlezárást tartanak, de szükség esetén készek népszavazást is kezdeményezni az ügyről - tette hozzá.

Az állam már kártalanította a vörösiszap-katasztrófában érintetteket - mondta Kolontár polgármestere. Tili Károly kiemelte: ezért döntöttek úgy, hogy a megmaradt pénzt olyan beruházásokra fordítják, amelyektől élhetőbbek lesznek a települések.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×