Infostart.hu
eur:
363.46
usd:
318.54
bux:
143248.62
2026. július 22. szerda Magdolna

Államadósság: albizottság vizsgálhatja a jogi felelősség kérdését

Parlamenti albizottság vizsgálhatja, hogy a 2002-2010 közötti államadósság-növekedés miatt megállapítható-e jogi felelősség.

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága az erről szóló döntést hétfői ülésén hozta meg 19 igen, 3 nem és 3 tartózkodó szavazat mellett.

Az albizottság - amelynek november 15-ig kell javaslattervezetet terjesztenie a főbizottság elé - kilenc tagból áll majd, akik közül ötöt a Fidesz, egyet-egyet az MSZP, a Jobbik és az LMP delegál, továbbá tagja lesz a testületnek egy független parlamenti képviselő is. Az utóbbi tag automatikusan Pősze Lajos lesz, mivel ő az egyedüli független tagja az alkotmányügyi bizottságnak. Az albizottság elnökét a Fidesz adja, ahogyan az egyik alelnököt is, míg a másikat a szocialisták jelölik, aki azonos lesz az egy MSZP-delegálttal. Az alkotmányügyi bizottság elnökének, a KDNP-s Salamon Lászlónak az eredeti indítványa szerint csak egy - fideszes - alelnöke lett volna az albizottságnak, az MSZP-s Lamperth Mónika azonban ezt kifogásolta, az elnök pedig erre reagálva módosított kezdeményezésén, és két alelnökre - akik közül az egyik MSZP-s képviselő - tett javaslatot.

A 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottságnak - amelynek munkájában az MSZP és az LMP nem vett részt - a tevékenységéről szóló július végi jelentés szerint lehetetlen, hogy "miközben az egész ország viseli az eladósodottság következményeit, pont azok mentesüljenek ezek alól, akik ezt a helyzetet okozták. Akik ezt a bűnt elkövették Magyarországgal szemben, felelőséggel tartoznak: a politikai felelősséget a választók a 2010-es parlamenti választáson már megállapították", az albizottság azonban "az elkövetett bűn súlya miatt" felkérte az Országgyűlés alkotmányügyi, valamint számvevőszéki és költségvetési bizottságát, vizsgálja meg a jogi felelősség megállapításának lehetőségét. (A költségvetési bizottság múlt hétfőn nem tárgyalta a 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság jelentését, amit a fideszes Szijjártó Péter akkor azzal indokolt, hogy a jelentést az alkotmányügyi bizottság által létrehozandó albizottság tárgyalja majd.)

Az alkotmányügyi bizottság hétfői döntése értelmében a testület albizottsága az államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság megkeresésében foglaltakat fogja megvizsgálni, és javaslattételi tervezetet dolgoz ki.

A frakcióknak péntekig kell megnevezniük az albizottságba javasolt tagokat.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, békés eszközökkel” – cikkünk frissül
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, békés eszközökkel” – cikkünk frissül

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor. Cikkünk frissül!

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×