Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Módosult, de nem enyhült a lex West-Balkán

Több ponton módosult a zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó kormányrendelet. A Belügyminisztérium szóvivője az InfoRádiónak azt mondta, hogy ezek a módosítások nem gyengítik a rendeletet.

A rendelet a három halálos áldozatot követelő West-Balkán-tragédia után született, és szigorította a rendezvények szervezésére vonatkozó előírásokat - emlékeztetett a Belügyminisztérium szóvivője.

A Nagy Linda hozzátette, hogy hat kisebb módosításról van szó, amelyet a rendelet kihirdetése óta eltelt 90 napos türelmi idő alatt a szakmai és a társadalmi szervezetek javaslatainak és a tapasztalatoknak a figyelembe vételével készítettek.

A módosítások egyike pontosítja, hogy zenés, táncos rendezvény fogalma alatt olyan, rendszeres vagy alkalmi, nyilvános, tehát nem zártkörű, élő zenét játszó fellépőkkel vagy lemezlovasokkal megtartott rendezvényeket ért a jogalkotó, amelyre nem kell külön jegyet váltani, illetve ülőhellyel rendelkezni.

A rendelet a szervezőktől nem vár el szakképzettséget, és a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség eljárására sincs szükség a szórakozóhelyek megnyitásához.

Az egyik fontos módosítás szerint a szabadtéri rendezvényeknél mégsem kell kérni a meteorológiai szolgálat előrejelzését, helyette csak "viharos időjárás esetére vonatkozó intézkedési tervvel" kell rendelkezniük.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×