Infostart.hu
eur:
386.8
usd:
332.11
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Negyven forintos lopásért is bíróság elé lehet kerülni

Kávélopásért három, két rúd szalámiért öt, egy üveg vodka elemeléséért pedig húsz nap elzárást szabtak ki a bíróságok a szabálysértésekről szóló törvény módosítása óta - derült ki az MTI által készített körképből. A megyei hatóságok szerint az első hónap tapasztalatai alapján még nem igazán lehet következtetéseket levonni az ügyek számának várható alakulásáról és az új szabályozás eredményességéről.

Az 1999. évi törvény augusztus 19-én hatályba lépett módosítása szerint elzárás szabható ki magánlaksértésért, feloszlatott társadalmi szervezetben való részvételért, valótlan bejelentésért és tulajdon elleni szabálysértésért is. Elzárásra fiatalkorúakkal szemben is lehetőség van, ennek maximuma a felnőttekre kiróható mérték fele, 30 nap, halmazat esetén 45 nap.

A hatóságok több megyében azzal hárították el az MTI érdeklődését, hogy rövid idő telt el a hatályba lépés óta, illetve az adatok közlésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az illetékes. Az eddigi nyilatkozatok szerint az ügyek zöme vagyon elleni szabálysértés, azon belül bolti lopás. Az eltulajdonított tárgy értéke olykor mindössze 200-300 forint, de egy "40 forintos" ügy is bíróságra került. Az ellopott holmik között volt dinnye, kávé, csokoládé, parfüm, cipő, alkohol, cigaretta és horgászdamil is.

Az ORFK múlt héten azt közölte: a törvénymódosítás hatályba lépése óta 3862 feljelentést tettek tulajdon elleni szabálysértés miatt. Szabálysértési őrizetet 299 esetben rendeltek el, ez a gyakorlatban legfeljebb 72 óra fogva tartást jelent. A 3190 eljárás alá vont ember közül 297 fiatalkorú. A bíróságok gyorsított eljárásban csaknem 3 millió forint bírságot szabtak ki. A tulajdon elleni szabálysértések Budapesten, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyében voltak a leggyakoribbak.

A Pest Megyei Bíróság elnöke kiemelte, hogy a 12 helyi bíróság egyelőre viszonylag kevés tapasztalatot gyűjtött az új rendszer működéséről, s az ügyek zöme még folyamatban van. Kovács András szerint ennek ellenére szinte biztos, hogy míg eddig évente körülbelül 11 ezer szabálysértési ügyben kellett dönteniük, jövőre ez a szám megduplázódik. A fokozott munkateher miatt átlagosan 20-30 perc jut majd egy tárgyalásra, s előfordulhat, hogy kellő számú tárgyalóterem híján irodába szorulnak a bírók, még inkább az új feladattal esetleg megbízott bírósági titkárok.

Kende Katalin szóvivő hozzátette: a hatályba lépés óta eltelt egy hónapban a tizenkét helyi bíróságra összesen 94 szabálysértési ügy érkezett, ezek 99 embert érintettek. Közülük négyen fiatalkorúak, öten pedig gyermekek - utóbbiakkal szemben eljárás nem indítható. Mindössze tíz ügyet fejeztek be az illetékes bíróságok: kettőt megszüntettek, egy esetben pénzbírságot szabtak ki, egy másik alkalommal figyelmeztették az elkövetőt, egy harmadik esetben pedig más bíróságra helyezték át az ügyet. Öt ügy dokumentumait visszaküldték a rendőrségnek.

Közlése szerint általában bolti lopás miatt indultak az eljárások. A legtöbb, 45 ügyet Gödöllőről jelentették; itt két esetben egészen csekély értékű, 220 forint körüli holmi eltulajdonítása miatt indult eljárás, de egy "40 forintos" lopás ügye is a bíróságra került. A budaörsi bíróságra még egyetlen olyan ügy sem érkezett, melyet a módosított jogszabály szerint kellene szankcionálni, de számos ügy már előkészítés alatt áll. Mivel a hatóságoknak a vizsgálatra 30 napjuk van, mely további 30 nappal meghosszabbítható, hamarosan nagy rohamra számíthatnak ott is - közölte a szóvivő.

Õrizetben - dinnyelopásért

Békésben szeptember 23-ig 248 feljelentést tettek tulajdon elleni szabálysértés miatt. Szabálysértési őrizetet 14 esetben rendeltek el. Az eljárás alá vont 149 ember közül kilenc fiatalkorú. A bíróságok gyorsított eljárás keretében 130 ezer forint bírságot szabtak ki, s összesen 48 nap elzárást rendeltek el. Augusztus 29-én például két dobozi nőt vettek szabálysértési őrizetbe, mert dinnyét loptak - tájékoztatott Vargáné Szombati Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szeptember 17-ig tulajdon elleni szabálysértés miatt 58, garázdaság miatt 19, távoltartó határozat megszegése miatt 11 esetben éltek a szabálysértési őrizetbe vétel lehetőségével - közölte Gaskó Bertalan, a megyei főkapitányság szóvivője korábban.

A bíróságok által lefolytatott eljárások eredményeként 26 ember ügye (45 százalék) elzárással fejeződött be. A tulajdon elleni szabálysértések miatt alkalmazott szankciók közül az elzárás átlagos időtartama 6-15 nap volt. Személyi szabadságot korlátozó intézkedést fiatalkorúakkal szemben csak néhány esetben kellett csak elrendelni.

Szabó József, a Borsod megyei bíróság szóvivője beszámolt arról, hogy az első hónapban a helyi bíróságok 58 emberrel szemben jártak el (ebből négy volt fiatalkorú). Közülük 30-at zártak el, 23-mal szemben pedig pénzbírság volt a büntetés. A szeptember 24-i állapot szerint 82-re nőtt az érintettek száma, közülük 6 fiatalkorú. Az ügyek több mint 90 százaléka tulajdon elleni szabálysértés miatt indult, ezek mintegy fele bolti lopás, a másik fele pedig falopás.

A Fejér megyei bíróságokon egyelőre nem nőtt számottevően a tulajdon ellen elkövetett szabálysértési ügyek száma - mondta a megyei bíróság szóvivője. A szabálysértési ügyek tárgyalására Székesfehérváron három, Dunaújvárosban, Bicskén és Sárbogárdon egy-egy bírósági titkárt jelölt ki a megyei bíróság elnöke.

Gieszné Boda Orsolya tájékoztatása szerint a székesfehérvári városi bíróságon eddig mintegy tíz ügyben szabtak ki elzárást, Dunaújvárosban egy tettest ítéltek elzárásra, Sárbogárdon a több mint száz szabálysértési ügy elkövetőire 21 alkalommal szabott ki elzárást a bíróság. A bicskei városi bíróságon 11 szabálysértési ügyben hoztak határozatot.Győr-Moson-Sopron megyében több mint egy tucattal nőtt a bírósági ügyek száma, s az esetek felében elzárást szabtak ki. Boros Katalin, a megyei bíróság sajtótitkára elmondta, hogy Mosonmagyaróváron hat, Sopronban egy eljárás esett a változtatás hatálya alá. A Duna menti városban áruházból elemelt tárgyak miatt kellett eljárni, míg a határszéli településen egy benzinkúttól távozott valaki kifizetetlen szendvics- és csokoládészámlát hagyva maga után.

A megyeszékhelyen hét gyorsított eljárás zárul le eddig, s ezek mindegyikében elzárást szabtak ki. Három jégkrém elemeléséért például négy, két rúd szalámiért öt, egy 18 ezer forintot érő cipőért tíz napot róttak ki. Egy embert egy üveg vodka elemeléséért húsznapi elzárással büntettek, de itt sokat nyomott a latban, hogy az elkövető visszaeső volt.

Debrecenben tíz nap elzárásra ítéltek egy elkövetőt, aki egy üveg bort és néhány csomag pirospaprikát lopott - közölte Figula Ildikó, a megyei bíróság szóvivője, hozzátéve: Hajdú-Biharban ez volt az első bírói döntés, amelyet a szabálysértési törvény módosítása alapján szabtak ki. Közlése szerint tömegesen még nem tapasztalható a törvénymódosítás hatása a megyében, de figyelemre méltó, hogy július óta kétszázzal nőtt a szabálysértések száma az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

A Debreceni Városi Bíróságon négy bírósági titkárt jelöltek ki a szabálysértési ügyek elbírálására. A tikárok hatosával kapják az ügyeket, eddig "két-két körön vannak túl", vagyis 24 esetet zártak le. Több esetben gyorsított eljárással született határozat, az elzárások mértéke néhány órától néhány napig terjed - mondta Figula Ildikó.

A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság az MTI megkeresésére a hatályba lépés óta eltelt idő rövidségére hivatkozva annyit közölt, hogy az ügyek jellemzően vagyon elleni szabálysértések.

Nógrád megyében eddig 6, tulajdon elleni szabálysértési ügyben hozott döntést a bíróság: ezek közül kettő-kettő elzárással, pénzbírsággal, illetve figyelmeztetéssel végződött - mondta Barsi József, a megyei bíróság szóvivője. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint itt szeptember 8-án volt az első alkalom, hogy az új törvény alapján gyorsított bírósági eljárás alapján szabtak ki büntetést: egy nőt 1500 forintos kávélopás miatt három nap elzárásra ítéltek.

Nógrádban tíz nap elzárásra ítéltek egy többszörösen büntetett előéletű férfit, aki viszkit próbált lopni. Tízezer forintot kell fizetnie egy 62 éves férfinak, aki 330 forintos értékű csokoládét lopott. Két fiatalkorút figyelmeztetetésben részesítettek: egyikük egy 65 forintos kakaós csigát, a másik 1290 forintos értékű horgászdamilt emelt el.

Somogyban, 55 esetben, 58 ember ellen kezdeményezett gyorsított bírósági eljárást a rendőrség szeptember 20-ig; ebből 37 esetben tulajdon elleni szabálysértés miatt - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság. A megyében a legtöbb, 31 feljelentés Kaposváron született, míg a siófoki körzetben, 11 esetben éltek az új szabályozás adta lehetőségekkel.

Tesztelni csak a boltban lehet

A Somogy Megyei Bíróságra egy hónap alatt - beleértve az egyébként is gyorsított eljárás hatálya alá tartozó eseteket - 92, elzárással sújtható ügy érkezett, amelyekben 98 elkövető volt érintett, köztük nyolc esetben tíz fiatalkorú - közölte Vadócz Attila, a bíróság szóvivője. A bíróság 21 esetben általában 10-15 napos elzárással, 35 esetben pénzbírsággal sújtotta, tíz esetben figyelmeztetésben részesítette az elkövetőket. A szóvivő érdekességként említette: lopás miatt tett feljelentést egy üzlet, mert valaki nem helyben akarta kipróbálta a teszterként polcon lévő krémet, hanem egy ujjhegynyit egy magával hozott dobozba tett. Döntés ebben az ügyben szerdán várható.

Tolna megyében a hatályba lépés óta tizenheten álltak bíróság elé tulajdon elleni szabálysértés miatt, közöttük heten voltak fiatalkorúak - közölte Hauszmanné Szőke Rita, a megyei bíróság büntető kollégiumának vezetője. Az első egy hónapban a városi bíróságok nem sújtottak elzárással szabálysértőt, három esetben 70 ezer forint körüli pénzbírságot szabtak ki, öt esetben pedig figyelmeztetésben részesítették őket.

A múlt héten ugyanakkor négy ügyben is 3-20 napos elzárásra ítéltek húszezer forintnál kisebb értékű lopások elkövetőit, egyet a dombóvári, kettőt a tamási, egyet pedig a szekszárdi bíróság határozatával, emellett 20-40 ezer forintos pénzbírságot is kiróttak rájuk. A szekszárdi rendőrkapitányság tájékoztatása szerint az egyik esetben két férfi 5662 forintos értékben illatszert és élelmiszert lopott egy üzletből, ahol tetten érték őket. Az egyik tolvajt, aki már kétszer figyelmeztetést kapott szabálysértés miatt, 15 nap elzárásra ítélték, társára 20 ezer forintos bírságot róttak ki.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság területén a hatályba lépés óta 78 tulajdon elleni szabálysértési eljárást folytattak, szabálysértési őrizetbe 11 ember került - közölte Kazmar Enikő, a főkapitányság szóvivője.

Laky Ferenc, a megyei bíróság elnöke elmondta: a várakozásokkal szemben a szabálysértési ügyek száma Vas megyében csekély. Egy hónap alatt összesen 16 emberrel szemben indult eljárás - közülük három volt fiatalkorú -, s csak egyikük kapott néhány napos elzárást. A cselekmények jellemzően tulajdon ellen irányultak, főleg lopások voltak.

Közlése szerint az első hónap tapasztalatai kedvezőek Vas megyére nézve; az látszik valószínűnek, hogy nem igazolódnak be azok a félelmek, amelyek több ezres nagyságrendű szabálysértési ügyet jósoltak.

Zala megyében a rendőrség az elmúlt egy hónapban senkit nem vett őrizetbe, a bíróságok sem döntöttek elzárásról, legalábbis szabálysértési ügyekben. Salamon Róbert, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a törvénymódosítás hatályba lépésétől a múlt hét végéig a megyében 186 feljelentést tettek tulajdon elleni szabálysértés miatt.

Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elromlott a hangulat: esik Amerika

Elromlott a hangulat: esik Amerika

Aránylag izgalommentesen zajlott ma a kereskedés az európai piacokon, de ez egyáltalán nem volt igaz a magyar tőzsdére, a BUX index ugyanis folytatta idei szárnyalását és 1,5 százalékkal magasabban zárta a napot. Messze kiemelkedett a magyar tőzsdei szereplők közül a Mol, miután az olajcég árfolyama 5 százalékot ralizott kifejezetten magas forgalom mellett. Az extrém mozgás alapvetően technikai indíttatású volt, hiszen tegnap tört ki felfelé a már 2022 eleje óta tartó oldalazó sávból a Mol részvénye, ezzel 2019 óta nem látott szintre került az árfolyam – a kulcsszintet átlépve most felbátorodhattak a vevők. Egyébként a szerb olajfinomító NIS potenciális felvásárlásával kapcsolatos spekuláció erősödése hajtja most elsősorban a sztorit, de az emelkedő olajárak is kedveznek.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×