Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.28
bux:
145765.44
2026. november 2. hétfő Achilles

Szanyi: A nyolc év eredményeit sem kell letagadni

Összeolvadt a párt elnöksége a kormánytagokkal, túlságosan kiszolgálták a koalíciós partnert, rosszul kezelték a korrupciós ügyeket - sorolta az MSZP által elkövetett hibákat az InfoRádió Aréna című műsorában Szanyi Tibor országgyűlési képviselő. A politikus ugyanakkor megjegyezte: az elmúlt nyolc év eredményeit sem szabad letagadni.

Nem szerencsés, ha egy párt vezérkara és a kormány egybeolvad, márpedig a szocialisták vezetőségének számos tagja kapott szerepet a kabinetben is - mondta Szanyi Tibor, a párt országgyűlési képviselője az InfoRádió Aréna című műsorában.

A politikus szerint az is hiba volt, hogy a kelleténél jobban kiszolgálták a koalíciós partnert, bár néha nem is annak követeléseit teljesítették, hanem olyasmiket, amikről azt gondolták, liberális elvárások. "Hiedelmeknek próbáltunk megfelelni" - magyarázta Szanyi Tibor.

A képviselő szerint akadt még egy, nem annyira ideológiai természetű probléma is, amelybe a kormányzás időszakában belesodródott az MSZP: nem tudták megfelelően kezelni a korrupciós ügyeket, a később nyilvánosságra került ügyek a pártnak egyetlen etikai fórumán sem kerültek szóba.

Az MSZP-nek is többet kellett volna foglalkoznia ezzel a kérdéssel - magyarázta Szanyi Tibor -, hiszen annak tajgai, akik különböző állami vagy önkormányzati tisztségeket töltöttek be, sok mindent láttak. A párt azonban hagyta, hogy az ilyen ügyekkel csupán az igazságszolgáltatás foglalkozzon.

Változtatni kell

A szocialista képviselő szerint az már a választási vereség pillanatában nyilvánvalóvá vált számukra, hogy megújulásra van szükség, hangsúlyozta azonban, hogy az MSZP nyolc év alatt elért eredményeit sem kell letagadni.

Válság ide vagy oda, 2010-ben a magyarok 10-15 százalékkal jobban élnek, mint 2002-be, amikor a szocialista kormány először kezébe vette az ország irányítását - jelentette ki Szanyi Tibor, hozzáfűzve: az elmúlt nyolc évben emellett rengeteg dolog épült és újult meg.

Hanganyag: Hlavay Richárd

Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani
szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH).
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×