eur:
397.87
usd:
359.21
bux:
74265.67
2024. október 1. kedd Malvin

Haladékkal segíti a kormány a gazdákat

Haladékot adott a kormány a gazdáknak. A kabinet döntése értelmében június 30. helyett szeptember 30-ig kell befizetniük a kárenyhítési alapba. Közben újabb csapadékzóna közeleg a keleti vízgyűjtők felé. Ez hatással lesz a Közép-Tisza vidékére is - közölte a térségi vízügyi igazgatósága Szolnokon. A Hármas-Körös vízszintje Szarvasnál tovább emelkedett a Tiszán levonuló árhullám, illetve annak visszaduzzasztó hatása miatt. Közben több szervezet, intézmény, a Duna tévé és önkormányzatok is gyűjtenek az árvízkárosultak javára. A Nemzeti Segélyvonalon már több mint 750 ezren adakoztak.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter közölte: a kárenyhítési alap felülről nyitott, azaz attól függően lehet feltölteni, hogy mekkora a kár. A tárcavezető a legfontosabb hosszabb távú további intézkedések közé sorolta, hogy új kárenyhítési rendszert kell kidolgozni.

Újabb csapadékzóna közeleg

A Közép-Tisza vidéki vízügyi igazgatóság védelemvezető-helyettese arról tájékoztatott, hogy előbb délnyugati, majd északnyugati áramlással nedves, labilis légtömegek érkeznek a térség fölé, és záport, zivatart, helyenként felhőszakadást és jégesőt idéznek elő a keleti vízgyűjtőknél.

A legnagyobb mennyiségű csapadékra területi átlagban a Bodrog, a Felső-Tisza, a Szamos, a Túr, a Kraszna és a Körösök vízgyűjtőjén kell számítani. Ezeken a tájakon 10-25 milliméternyi eső valószínű - fűzte hozzá a szakember.

Csibrán Zoltán elmondta az árvízi jelenségek és a töltések felpuhulása egyre több helyen jelentkezik a hosszan tartó magas vízállás miatt. A szivárgó vizek kivezetése a töltéstestből és azok lokalizációja több helyszínen is zajlik. Cibakháza térségében acéllemezeket vertek le a töltés megerősítésére. A védekezésben az elmúlt 24 órában összesen 1984 ember vett részt, közülük 225-en közmunkások.

Nyolc méter körül aTisza

Az előző naphoz képest újabb négy centiméterrel emelkedett Tisza vízének magassága, amely elérte a 734 centimétert. A folyón megközelítőleg 740-745 centiméteres magasságnál keddre, illetve szerdára várják a tetőzést.

A Tisza várhatóan 800 centiméter körüli vízállással, két méterrel a 2006-os, 1009 centiméteres rekordszint alatt tetőzik majd Szegednél - közölte a város polgármestere.

Békés megyében a belvízzel elöntött területek nagysága az előző naphoz képest 255 hektárral ismét csökkent, mert nem hullott csapadék. Az elmúlt 24 órában kétmillió köbméter vizet emeltek át a szivattyútelepek a főbefogadó folyóka és csatornákba.

Gyűlnek az adományok

Folyamatosan gyűjtenek az árvízkárosultaknak különböző szervezetek intézmények és önkormányzatok. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete felsőzsolcai és szikszói nagycsaládosok megsegítésére indított gyűjtést. Felsőzsolcán és Szikszón 21 nagycsalád él, összesen 86 gyermeket nevelnek. A két településen három ház teljesen összeomlott, 18 ház lakhatatlanná vált, teljes felújításuk és átépítésük vált szükségessé - tudatta az egyesület.

A Duna Televízió adományvonalán két és fél millió híján eddig negyedmilliárd forint gyűlt össze - közölte a csatorna sajtófőnöke. Az adományozást közjegyző jelenlétében dokumentálják, és a széles nyilvánosság bevonása mellett a nézők részletesen nyomon követhetik majd, hogy milyen célokra fordítják a befolyt összeget.

Már több mint hétszázötvenezren adakoztak a 1752-es Nemzeti Segélyvonalon. A 250 forint összegű emelt díjas hívásokkal és közvetlen banki utalásokkal összegyűlt több mint 200 millió forintot a Nemzeti Segélyvonal mögött álló öt legnagyobb magyarországi karitatív szervezet továbbítja az ár- és belvízkárosultakhoz - közölte a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány.

Pest megye önkormányzata péntek délutánig várja a különböző adományokat. Az akciót a Vöröskereszt Pest megyei szervezetével közösen bonyolítják. Elsősorban ágyneműt, takarót, tisztító- , tisztálkodási- és fertőtlenítő szereket, valamint tartós élelmiszereket, ásványvizet, naptejet és szúnyogriasztót várnak, romlandó élelmiszert, ruhaneműt, játékot, illetve gyógyszert viszont nem tudnak fogadni - mondta el a Megyeháza szóvivője.

Hozzátette: Az összegyűlt adományt Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke adja majd át Ódor Ferencnek, a Borsod Megyei Közgyűlés elnökének.

Címlapról ajánljuk
Küszöbön a hátraarc – Kína lemondhat a gazdasági világelsőségről?

Küszöbön a hátraarc – Kína lemondhat a gazdasági világelsőségről?

A folyamatos gazdasági lassulás miatt Kína szelete a világgazdaság tortájában zsugorodásnak indulhat – mondta az InfoRádióban a Danube Institute vezető kutatója. Horváth Csaba Barnabás szerint ezzel együtt az ázsiai ország megtarthatja az Egyesült Államok mögötti második helyét a világhatalmak rangsorában, ugyanakkor az újonnan iparosodó, gyorsan fejlődő dél-ázsiai országok is egyre kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek.

Gulácsi Péter kimaradt a keretből, Angliából hívott meg újabb újoncot a kapitány

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretét. A névsorban ismét szerepel újonc, a nyáron Angliába szerződött Szűcs Kornél. Még nagyobb meglepetés, hogy Gulácsi Péter, aki a legutóbbi forduló után is beválasztottak a Bundesliga „Hét csapatába”, kimaradt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Közel két éve nem történt ilyen a forinttal - Mi vár ránk 400 fölött?

Közel két éve nem történt ilyen a forinttal - Mi vár ránk 400 fölött?

Ha csupán a jelenlegi trendeket nézzük, akkor már csak idő kérdésre, hogy mikor lépi át az euró-forint árfolyama a lélektani szempontból kritikusnak mondható 400-as szintet, a grafikonon ráadásul most olyan dolgokat is láthatunk, melyek még nagy bajt hozhatnak a forint számára. Megnéztük, hogy mi várhat a forintra, ha valóban átüti a 400-as szintet az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 1. 14:16
×
×
×
×