Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Balog Zoltán: azonnali intézkedéseket hoznak a tényfeltáró bizottság eredményei

Orbán Viktor miniszterelnök a hetedik kötcsei találkozón egyebek mellet arról is beszélt, hogy a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság ezen héten elkészíti első részjelentését, ami után néhány napon belül azonnali intézkedésekre lesz szükség - tájékoztatta az InfoRádiót Balogh Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A kötcsei találkozó hagyományosan a politikai évadnyitóról szól. A mostani, rendkívüli összejövetelt azért tartottuk, mert hivatalba lép a második Orbán-kormány, az átadás-átvétellel elkezdődik a kormányzati munka - mondta Balogh Zoltán.

A Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke hozzátette: úgy gondoltuk, hogy mindezek előtt találkozni szeretnénk a polgári-keresztény értelmiségnek azokkal a képviselőivel, akikkel az elmúlt hat évben rendszeresen összejöttünk Kötcsén. Arról váltottunk szót, hogy a következő hetekben, hónapokban, években miként tudunk együttműködni a kormánnyal - mondta az elnök.

Orbán Viktor a találkozón tartott beszédében egyebek mellett arról beszélt, hogy akkor lesz sikeres a kormányzásuk, ha a szavazattöbbség mellett azok is mögé állnak, akiknek fontos az ország jövője. A sikeres kormányzás pedig sikeres országot jelent - idézte a kornányfőt Balogh Zoltán.

A miniszterelnök elmondta azt is, hogy Varga Mihály által vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság első jelentése a jövő hét második felében várható, és ezután már az ebből következő, szükséges intézkedéseket is megteszik - tette hozzá a fideszes képviselő.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×