Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Vona mellényéből nehezen bújik ki az új parlament

Az MSZP sajnálatosnak tartja, hogy nem alakult ki konszenzus a házbizottságban arról: ítéljék el Vona Gábornak, a Jobbik frakcióvezetőjének tettét, aki gárdamellényben tette le képviselői esküjét pénteken a parlamentben.

Mesterházy Attila az ülés után újságíróknak elmondta: azt is szerették volna elérni, hogy kérjék meg az összes parlamenti képviselőt arra, a jövőben tartózkodjanak az ehhez hasonló politikai megnyilvánulásoktól és tartsák be a jogszabályokat. Ebben szintén nem alakult ki konszenzus.

Véleménye szerint az országgyűlési képviselőknek különösen el kell kerülniük annak a látszatát, hogy jogszabályt sértenek.

A frakcióvezető tájékoztatása szerint a házbizottságban vita volt a kisebb parlamentről. Hozzátette: az MSZP az iránnyal egyetért, de szerinte több idő kell kimunkálni az erre vonatkozó alkotmánymódosítást, és ezzel összefüggésben szükség van arra is, hogy egyértelmű legyen a választójogi törvény módosítása.

LMP: Vona gesztusa fájdalmat okozhat a sértetteknek

Az LMP problémásnak tartja, hogy Vona Gábor a gárdamellény viselésével egy olyan egyesületet népszerűsített, amelyet a bíróság mások jogai, szabadsága, méltósága védelme érdekében oszlatott fel; a jobbikos politikus gesztusa fájdalmat okozhat a sértetteknek.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a házbizottság ülése után hangsúlyozta: ebben a kérdésben a köztársasági elnök hajszálpontosan foglalt állást, minden képviselőnek kötelessége a jogszabályokat betartani és tiszteletben tartani a bírósági ítéleteket.

Mint mondta, a Székely himnusz eléneklése váratlanul érte őket és tiszteletben tartották a politikusok éneklését, de a házbizottságon jelezte, hogy ezeknek az ünnepélyes alkalmaknak van egy bevett, a tradíciókban gyökerező formája, miszerint a Himnuszt és a Szózatot szokás elénekelni.

Az LMP nem rendelt el kötelező szavazást a bizottsági struktúráról szóló voksolásnál. Mint mondta, többüket aggodalommal töltötte el és a szavazási magatartásukat is befolyásolta, hogy a Jobbik Schneider Tamást jelölte a szociális bizottság élére, aki a kilencvenes években több alkalommal sem "az egyenlő tisztelet mindenek felettiségéről tett tanúbizonyságot" Egerben.

Schiffer András korrektnek és felelősségteljesnek tartja a Fidesz javaslatát a bizottsági elnöki posztok elosztására vonatkozóan, de sajnálatosnak nevezte, hogy az MSZP még nem jelölt bizottsági tisztségviselőket.

A kisebb parlamenttel kapcsolatban azt mondta: nem a gombhoz kell varrni a kabátot. Megújítani kell a magyar demokráciát, nem rendszert kell váltani, ennek része, hogy gondolkodjunk egy olyan új választási rendszeren, amely közelebb hozza a parlamentarizmust a magyar állampolgárokhoz - fogalmazott, hozzátéve: hogy mennyivel csökken a képviselők száma, az részletkérdés.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×