Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Gyorsan megindult a szócsata az új parlamentben

Értelmetlen erődemonstrációnak tartja Lamperth Mónika azt, hogy a fideszes és a KDNP-s képviselők nem szavazatai miatt az Országgyűlés elutasította az Országos Választási Bizottság (OVB) és az önkormányzati miniszter választási beszámolóját.

Az MSZP-frakció közjogi kabinetvezetője az MTI-nek pénteken azt mondta: az Országgyűlés alakuló ülésén megtapasztalhatta mindenki a Fidesz első erődemonstrációját. Szerinte teljesen értelmetlen volt a beszámolók elutasítása, mert nincs jogkövetkezménye, az nem befolyásolja a választások érvényességét.

Lamperth Mónika kitért arra, hogy a beszámolók ügyét felveti majd az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában.

Arra a kérdésre, hogy az MSZP számára elfogadhatóak-e ezek a beszámolók, hiszen probléma volt a választáson, többek között az igazolással szavazással kapcsolatban, a kabinetvezető azt mondta: éppen ezekről beszélt, őszintén, az OVB elnöke és az önkormányzati miniszter is.

Hozzátette: lehet, hogy ez az első jele annak, hogy politikai támadást akarnak indítani az OVB ellen és a jelenlegi tagokat olyan tagokra akarják kicserélni, akik a Fidesz akaratát kritika nélkül végrehajtják.

Az Országgyűlés pénteki alakuló ülésén nem fogadta el az OVB és az önkormányzati miniszter választási beszámolóját. Az április 11-én és 25-én megtartott országgyűlési képviselők választásáról szóló OVB-s beszámolót a Ház 112 igen, 260 nem és 4 tartózkodás mellett utasította el. Nemmel szavazott a Fidesz-, a KDNP-frakció, valamint egy-egy jobbikos és LMP-s képviselő.

106 igen, 267 nem szavazattal és 5 tartózkodás mellett szintén elutasította a parlament az országgyűlési képviselő-választás megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról szóló önkormányzati miniszteri beszámolót. Nemmel szavazott a Fidesz- és a KDNP-frakció, valamint hat jobbikos képviselő.

Szigeti Péter, az OVB elnöke korábban arról beszélt az idei választások során "elvétve került sor nem kívánatos jelenségekre", problémaként említette többek között az igazolással szavazás jelenlegi szabályozását. Varga Zoltán önkormányzati miniszter úgy vélte, helyesen döntött az OVB és az Országos Választási Iroda, hogy az első fordulóban meghosszabbította a kampánycsendet.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×