Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Szijjártó Péter: A munkahelyteremtéshez először adót kell csökkenteni

A Fidesz szerint a nyilvánosságra került GDP-adatokból jól látszik, hogy a magyar gazdaság kiszolgáltatott a nemzetközi folyamatoknak és lemarad a versenytársaktól - mondta az InfoRádiónak a Fidesz elnöki stábjának vezetője. Szijjártó Péter hozzátette: a Fidesz támogatja a devizahitelek forinthitelre váltását, amelyhez megosztott teherviselésre lesz szükség.

Ma már abban egyetértés van, hogy a hiány magasabb lesz a kormány által előrejelzett 3,8 százaléknál, a vita abban van a gazdasági élet szereplői között, hogy mennyivel - mondta az InfoRádiónak a Fidesz elnöki stábjának vezetője.

Szijjártó Péter hozzátette: a Magyar Nemzeti Bank korábbi jelentése szerint a deficit a kórházak, a nagy közintézmények, közvállalatok konszolidációs terhével együtt nagyjából 7 százalékos lehet, de a pontos adatot majd csak a gazdasági tényfeltáró bizottság május végére, június elejére elkészülő elemzéséből lehet majd megismerni.

Mi kell a munkahelyteremtéshez?

A politikus arról is beszélt, hogy míg a hivatalos dokumentumokban 11,8 százalékos munkanélküliségi ráta szerepel - ami 16 éves csúcsot jelent -, addig a gazdasági szereplők szerint a valós adat 16-17 százalék, vagyis kilencszázezer-egymillió ember van állandó kenyérkereset nélkül Magyarországon.

A munkahelyteremtéshez a Fidesz szerint első körben adót kell csökkenteni, hiszen az OECD jelentése szerint - a hasonló méretű gazdaságokkal összehasonlítva - Magyarországon a legmagasabb a foglalkoztatást, munkát terhelő adók szintje.

A másik fontos feladat e téren a bürokrácia visszaszorítása; a munkahelyteremtéshez le kell csökkenteni a felesleges terhet jelentő jogszabályok számát - magyarázta Szijjártó Péter.

Forintalap

A Fidesz elnöki stábjának vezetője elmondta: a közép-európai devizák rendkívüli módon ki vannak szolgáltatva a nemzetközi válságlökéseknek, és amíg a nemzetközi pénzügyi rendszer teljes átalakítása nem történik meg, addig ez így is marad. Annak érdekében, hogy ezen körülmények között a lehető legnagyobb biztonságot lehessen garantálni a magyar családoknak, a legkézenfekvőbb megoldásnak az tűnik, hogy mindenkinek felajánlják: devizaalapú hiteleit váltsa át forintalapúra.

Ehhez nyilvánvalóan közös teherviselésre lesz szükség, de a pontos részletekről még sokat kell egyeztetni - fogalmazott Szijjártó Péter, aki szerint abban az állam, a bankok és a magánszemélyek is részt kell, hogy vállaljanak.

Azt, hogy az állam hogyan segít majd ebben, a leendő nemzetgazdasági miniszter terjeszti elő - fűzte hozzá a politikus.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×