Infostart.hu
eur:
385.34
usd:
331.94
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Gyurcsány Ferenc felfedte valódi szándékát!

Gyurcsány Ferenc kijelentette: "eszem ágában sincs bármifajta vezető posztot elvállalni." A volt kormányfő erről blogjában tájékoztatja az MSZP tagságát. Arról is említést tesz, hogy elégedetlen a reakciókkal: Gyurcsány szerint az igazán fontos pártvezetők hallgatnak, rajta kívül még senki nem állt elő a helyzet elemzésével és a jövőkép felvázolásával.

"Lassan mondom (azaz, írom), hogy mindenki megértse: eszem ágában sincs bármifajta vezető posztot elvállalni" - vall színt blogjában Gyurcsány Ferenc.

A blogger leszögezi: "Hét elejére befejeztem az elmúlt évekről szóló értékelésemet, melyben teszek pár megjegyzést a jövőről is. Egyfajta baloldali rendszerváltás igényével íródott a röpirat, szembenézve önmagunkkal, az országgal, jó és rossz ösztöneinkkel. Amellett érvelek, hogy formáljuk át az MSZP-t egy nyitott, európai karakterű szociáldemokrata párttá."
 
Gyurcsány Ferenc elégedetlen a szocialisták reakcióival, bár "sok ismerős és ismeretlen párttag, baloldali aktivista lelkesült mail-eket, SMS-eket küld, azt gondolják, hogy talán most majd lehet őszintén beszélni és cselekedni. Tele vannak reménnyel."

A lényeget azonban hiányolja az MSZP korábbi vezére: "A vezetés egyes tagjai dünnyögnek, nem boldogok attól, amit írtam. Ilyen-olyan megszólalók meg arról beszélnek, hogy milyen szándékom van, meg arról, hogy milyen ember, politikus vagyok. A röpirat állításaival nem vagy alig foglalkoznak. Hát ebből így nehezen lesz tisztázó vita."
 
"Hadd ismételjem meg: semmifajta szándékom nincs vezető pozícióba kerülni" - Gyurcsány többször is próbálja írásában megnyugtatni azokat, akik aggódnak a visszatérése miatt.

Mint írja: "Lehet más célja is valakinek, még akkor is, ha ezt sokan nehezen tudják elképzelni. Például az, hogy segítse a baloldalt, meg az országot. Nem függök egzisztenciálisan a politikától, nem akarok semmilyen funkcióban lenni, szabadon mondok véleményt, teszek javaslatot. Aki meg akarja újítani a pártot (és ugye mostanában mindenki erről beszél), annak meg kell mondani, hogy mi ennek a módja. Azt azonban a részletek nélkül is előre tudhatjuk, hogy a párt megújítása konfliktusokkal jár, mert több fajta érdek és nézet él egymás, ezek ütközése egy ilyen folyamatban meg elképzelhetetlen és elkerülhetetlen. Persze azt remélem, hogy a vita végén megegyezés lesz."
 
Gyurcsány Ferenc azzal fejezi be írását, örül annak, hogy elkészültek elemzésükkel a párt elnöksége által felkért értelmiségiek is.

De hozzáteszi: "legalább ennyire izgalmas az is, hogy mit mondanak, gondolnak a politikusok, párttagok. Ezért arra bátorítom őket, legyenek országos vagy helyi vezetők, funkciót nem viselő párttagok, hogy fogalmazzák meg és adják közre saját gondolataikat. Vegyenek elő papírt, ceruzát, esetleg üljenek számítógép elé, és kíséreljenek meg értékelést adni az elmúlt évekről. Igazat, karaktereset, könnyen érthetőt. Ha megteszik, abból jó vita alakulhat ki, olyan, ami a baloldal és az ország javára válhat."

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×