Infostart.hu
eur:
355.61
usd:
312.38
bux:
0
2026. július 2. csütörtök Ottó

Rendőri intézkedések március 15-én

A hétfőre országosan bejelentett 658 rendezvényből délután háromnegyed hatig 502 fejeződött be; az Országos Rendőr-főkapitányság összegzése szerint négy településen kellett intézkedniük. A fővárosban minden rendezvény, így a politikai pártok fővárosi nagygyűlései is rendkívüli esemény nélkül értek véget.

A Baranya megyei Szemely községben egy ünnepi megemlékezés előkészítésében részt vevő dolgozókat a rendezvény helyszínénél lakó helyi lakos bántalmazta, majd a kiérkező rendőrökre rátámadt. Az intézkedő rendőrök az elkövetőt hivatalos személy elleni erőszak bűncselekmény elkövetése miatt előállították.

Tatabányán délelőtt a helyi rendőrkapitányság járőrei a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel szabálysértés elkövetése miatt igazoltattak, 25 ember ellen szabálysértési feljelentést tettek, míg egy emberrel szemben egyesülési joggal visszaélés bűncselekmény gyanúja miatt tettek feljelentést.

A szekszárdi rendőrkapitányság által biztosított rendezvényen 8 embert igazoltattak, majd feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel szabálysértés miatt feljelentést tettek a rendőrök.

Békéscsabán négy embert igazoltattak, majd feljelentést tettek a rendőrök feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel szabálysértés elkövetése miatt.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Történelmi spekulációs hullámot emlegetnek: a mesterséges intelligencia sikere és bukása is súlyos válságot hozhat

Történelmi spekulációs hullámot emlegetnek: a mesterséges intelligencia sikere és bukása is súlyos válságot hozhat

A világ vezető jegybankárainak idei portugáliai tanácskozását egyetlen meghatározó kérdés uralta, mégpedig az, hogy miként alakítja át a mesterséges intelligencia a világgazdaságot, és ezzel együtt a pénzügyi stabilitás megőrzésével kapcsolatos feladatokat. Az Európai Központi Bank Sintrában rendezett éves konferenciájának résztvevői egyetértettek abban, hogy az AI alapjaiban forgathat fel mindent, és olyan új kihívásokat teremthet a pénz- és munkaerőpiacokon, a hitelezésben, a biztonságpolitikában vagy akár az energiaigény terén, amelyeket ma még megbecsülni is nehéz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×