Infostart.hu
eur:
355.73
usd:
312.58
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Demszky: Meg kell védeni a köztársaságot

Demszky Gábor szerint március 15. üzenete 2010-ben az, hogy az 1989-es jogállami forradalmat és köztársaságot meg kell védeni. Az ősszel leköszönő főpolgármester a budapesti Március 15. téren, a Petőfi-szobornál mondott hétfői ünnepi beszédében a Jobbik előretörésének veszélyére figyelmeztetett, beszédét folyamatosan bekiabálásokkal, pfujolással és fütyüléssel zavarta meg néhány száz tüntető.

Demszky Gábor a Fővárosi Önkormányzat megemlékezésén azt hangoztatta: azt a nyugati típusú többpárti demokráciát, amiért húsz éve sokan küzdöttek, legyen bármennyi hibája is, nem leváltani kell, hanem megóvni mindenáron, azoktól, akik a Magyarországot a Nyugathoz, Európába visszavezető jogállam helyett "keleti orientációt" és "faji elvű nemzeti-bolsevik diktatúrát" akarnak. Közölte, úgy látja, a Jobbik nemcsak szavakban, nemcsak gárdákkal és nemcsak a bírói ítéletek nyílt semmibevételével uszít a parlamentáris jogállam, a társadalmi nyugalom, a romák, zsidók és itt élő külföldiek, a másként gondolkodók, az Európai Unió, a nyugati értékek ellen.

Az V. kerületi Március 15. teret kordonokkal teljesen körbezárták, a kordonon belül rendőrök és egy biztonsági szolgálat civil ruhás emberei álltak dupla sorfalat.

Címlapról ajánljuk
Nem kell mindenhová szülészet
Velkey György János az Arénában

Nem kell mindenhová szülészet

Nem kell mindenhová szülészet, mert nem tudjuk fenntartani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. Velkey György János ugyanakkor fölösleges indulatokat keltő, provokatív kérdésnek tartja, hogy be kell-e zárni kórházakat vagy kórházi osztályokat. Szerinte inkább okos átszervezésre van szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi londoni nagykövete a napokban Kijevbe utazott, hogy Volodimir Zelenszkijjel egyeztessen egy esetleges őszi elnökválasztásról. Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint a tábornok egyértelmű igennel válaszolt arra a felvetésre, hogy indulna-e a megmérettetésen. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×