Infostart.hu
eur:
355.7
usd:
312.57
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Balog Zoltán: Az új kormány első feladata lesz a 2006-os őszi események kivizsgálása

A Fidesz kormányra kerülésével felgyorsulhat a 2006. őszi rendőri túlkapások kivizsgálása - mondta az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi Bizottságának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Balog Zoltán erkölcsi, anyagi és jogi kárpótlást ígért az InfoRádió Aréna című műsorában az áldozatoknak.

Egy munkacsoportot állítunk fel a 2006-os őszi rendőri túlkapások kivizsgálására. Megnevezzük a tetteseket, az áldozatoknak pedig erkölcsi, anyagi és jogi kárpótlást adunk - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Balog Zoltán.

Az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke szerint jelenleg tarthatatlan, hogy semmiféle kormányzati vagy állami vizsgálat nem folyik az üggyel kapcsolatban. Ez a következő kormány első intézkedései közé fog tartozni - hangsúlyozta.

Bencze József országos rendőrfőkapitány korábban az InfoRádióban nyilvánosan is bocsánatot kért a rendőri túlkapások miatt, ám ez a gesztus Balog Zoltán szerint nem jelent fordulópontot, mert "a szavak és a tettek nincsenek egymással összhangban".

A bíróságok folyamatosan mentik fel a randalírozással vádoltakat, akiknek esetleg évekig kell majd pereskedniük a kártérítésért - véli a politikus, aki egy olyan alapot különítene el a költségvetésben, amely lehetővé tenné, hogy gyorsan megtörténjen a kárpótlás, a rendőrség és a minisztérium pedig ne mondhassa, hogy erre nincs pénz.

Levélben kért tájékoztatást

Gyalázatos az, ami az elmúlt években az egyházi iskolák kiegészítő normatívája körül történik - mondta a fideszes politikus, aki szerint ezt a pénzt évek óta nem kapják meg ezek az intézmények.

A törvények szerint ugyanolyan normatíva járna az egyházi iskoláknak, mint az állami vagy önkormányzati fenntartású oktatási intézményeknek - hangsúlyozta a politikus.

Nemrég a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia fordult az Alkotmánybírósághoz az egyházi iskolák kiegészítő támogatásának ügyében, Balog Zoltán pedig levélben kért tájékoztatást Bajnai Gordon miniszterelnöktől.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szalai Máté a közel-keleti konfliktusról: érdemi előrelépés nincs, a mostani helyzet inkább az iráni félnek kedvez

Szalai Máté a közel-keleti konfliktusról: érdemi előrelépés nincs, a mostani helyzet inkább az iráni félnek kedvez

Folytatódnak a tárgyalások az Egyesült Államok és Irán között, továbbra is a Hormuzi-szoros felügyelete a fő téma, de jelentősnek mondható fejlemény egyelőre nincs. A Clingendael Intézet és a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója az InfoRádióban elmondta: a Trump-adminisztráció győzelemként próbálja beállítani a korábbi megállapodást Iránnal, a gyakorlatban azonban az látható, hogy ez a megállapodás inkább az iráni félnek kedvez.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Új történelmi csúcson járt az OTP!

Új történelmi csúcson járt az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki. A magyar tőzsde a délelőtti emelkedést követően lefordult a nap második felében, de az OTP ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg. Gazdasági események szempontjából elsősorban a közel-keleti eseményekre, valamint Kevin Warsh Fed-elnök szavaira lesz érdemes ma figyelni a délutáni órákban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×