eur:
389.71
usd:
361.82
bux:
68443.23
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Horváth Éva, a BKV-botrány egyik gyanúsítottja: Boszorkányperben érzem magam - hetilapszemle

A Figyelő hetilapnak Horváth Éva, a BKV-botrány egyik gyanúsítottja adott interjút, a Heti Válasz pedig arra keresett választ összeállításában, hogy hova tűntek a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány miniszterei.

Sajátos körülmények között, a személyes találkozás és a telefonbeszélgetés lehetőségét is kizárva, e-mailben adott interjút a Figyelőnek Horváth Éva, a BKV-botrány egyik gyanúsítottja. Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes korábbi kommunikációs tanácsadója a rendőri vizsgálat elindítása óta először szólal meg a sajtóban.

Horváth Évát, a BKV-botrány kipattanása után januárban bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a rendőrség. A gyanú szerint a volt szóvivő 2008. február 1. és 2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát. Horváth Éva, aki a válaszait az ügyvédeivel előzetesen jóváhagyatta, azt mondta: az ő szerződése szerinte rendben volt, és a BKV-nál is ezt mondták neki annak idején.

Hozzátette, hogy harmadát vette fel a gyanúsítás szerinti összegnek, a megközelítőleg 7 millió forintot állítása szerint a tényleges munkavállalásáért kapta. Úgy fogalmazott: "Kezd olyan lenni körülöttem a felhajtás, mint a középkori boszorkányperekben, amikor bedobták az embereket a vízbe. Aztán, ha fennmaradok, azért vagyok gyanús, ha meg elsüllyedek, akkor azért."

A Heti Válasz összeállításában arra keresett választ, hogy hova tűntek a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány miniszterei. A lap úgy tudja a 2002 és 2004 között miniszterelnökként munkálkodó Medgyessy Péter ma a Tiszai Vegyi Kombinát igazgatósági tagja, és van két üzleti tanácsadó cége is. ezek mellett kisebbségi tulajdonos a Zempléni Villamosenergia Termelő Zrt-ben. Gyurcsány Ferenc volt kormányfő figyelme Kína felé fordult. Miután visszavette tavaly az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. tulajdonosi jogának gyakorlását, cégcsoportja, a kínai terjeszkedést segítendő létrehozta a BudaShen Kereskedő Kft-t.

Lamperth Mónika, aki korábban belügyminiszter, aztán önkormányzati miniszter és végül szociális miniszter lett, ma a Nők Kaposvárért Egyesület első embere, és a 2008-ban alapított Lamperth Női Karrier-tanácsadó Iroda alapítója. A vizitdíj mellett kardoskodó egykori egészségügyi tárcavezető Horváth Ágnes vezető tanácsadó egy cégcsoportnál, elődje az alig 10 hónapi miniszterség után lemondott Molnár Lajos mára nyugdíjaztatta magát, a könyvírásban talált menedéket, igaz még résztulajdonos egy fegyver- és lőszergyártásra szakosodott cégben, amely a lap szerint felszámolás alatt áll

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 6. 08:10
2024. május 6. 07:57
×
×
×
×